Amerikában jártunk
A következő néhány hétben több cikkben is foglalkozunk az amerikai franchise óriásokkal a hazánkban jelenlévő hálózatoktól kezdve, egészen azokig a meghatározó brandekig melyekről nem, vagy csak alig hallottunk, mint a White Castle vagy éppen a Chick-Fill-A. Emellett írunk a hagyományos vendéglátóhelyekről is, melyek a franchiset választották.
Azonban mindenek előtt egy rövid körképet szeretnék adni az amerikai éttermi szokásokról, árakról és normákról. Talán senkit nem lep, hogy a tengeren túlon sokkal több gyorsétterem lánc van, mint Magyarországon vagy Europában. Emellett sokkal gyakoribbak, hiszen még a kisvárosokban is legalább 5-6 hely közül választhat az éhes vendég.
Izgalmasabb, hogy nem csak hamburgereket, illetve sült krumplit lehet kapni, hanem szinte minden fogásnak megvan a „gyors” verziója. Így aki csak beszaladna, ehet taco-t, quesadilla-t vagy éppen rántott rákot. A drive-thru, és a kiosk-os rendelés mindenhol alap, sőt van olyan hálózat, amely csak így fogadja vendégeit.
Árak
Az Egyesült Államokban az egyik legerősebb érv a gyorséttermek mellett, az alacsony ár. Egy menü, ami körülbelül egy főnek elég 10-12 dollár között mozgott, ebben benne van a köret, illetve az üdítő. Természetesen forgalmas helyeken, belvárosokban ez lehet akár $15 is.
Bár ez soknak tűnhet az itthoni árakhoz képest, az éttermek azonban jóval drágábbak. Egy főétel körettel szinte mindenhol 25$ felett van az italok pedig 5-10 dollár között mozognak. tapasztalatunk szerint mindennel együtt egy fő 40-50 dollár között jön ki.
A legnagyobb különbség, ami miatt 40-50 dollár lesz a számla az a borravaló. Amerikában szinte kötelező 15-20%-ot otthagyni ugyanis ez a pincér jövedelme, tehát a dolgozók bevételének nagy része nem a fizetésükből jön, hanem abból amit otthagy a vendég. Értelemszerűen a gyorséttermekben nincsenek ilyen típusú költségek.
Érdekesség
Meglepő lehet, de a tengerentúlon az árakat mindenhol - nem csak éttermekben, közértekben, ruhaüzletekben - ÁFA nélkül írják ki. Ugyanakkor ez nem olyan jelentős tétel, a legtöbb államban 5-10% körül van, de sehol sem több 15-nél.
Bár az ételek drágábbak, mint hazánkban a legtöbb dolog, ruhák, kütyük stb. olcsóbbak vagy hasonló áron vannak, ez részben az ÁFA különbségekből fakad. Emellett az üzemanyag is olcsóbb a benzinnek 4-4.5 dollár között mozog gallónja, tehát 380-420 forint között van literje.
Az éttermek magas árai egyébként nem az összetevőkből fakadnak, hanem a jóval magasabb bérekből, tehát aki otthon szeretne főzni, nagyjából ugyanannyit fizet mint Magyarországon.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
A gyors éttermek már nyugaton se olcsók
/2025.08.18.
Ha csak az utóbbi 10 évet nézzük az Egyesült Államokban, a McDonald’s-ban a termékek átlagosan ára megduplázódott, de a McChicken átlagos ára $1-ról $3-ra nőtt 2014 óta. Az infláció egyébként ugyanabban az időszakban 31% volt, tehát ezt követve csak $1,31-nek „kéne” lennie McChicken-nek.
Az év elején több mint 1500 étterem váltott tulajdonost, megkérdőjelezve az utóbbi 25 év trendjeit.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Interjú Brünner Istvánnal, a Gofrim franchise hálózat alapítójával
A Touch Coffee Smart Bar egy innovatív, teljesen automatizált önkiszolgáló kávézó koncepció, amely modern technológiával párosítja a minőségi kávé élményét. A franchise rendszer már Kanadában és az Egyesült Államokban is bizonyított, most pedig további terjeszkedésre készül.
legolvasottabb
A franchise fogalma
/2019.04.13.
A franchise, mint gazdasági forma több mint 300 szektorban van jelen, az éttermektől a fodrászokon át, az online oldalakig.
Egy újabb karantén esetén előnyt élvezhet a fogyasztók között ez az étteremtípus. Pontosan mi is a ’ghost kitchen’ lényege?
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Az elmúlt két évben a DODO szinte teljes egészében franchise-alapú működésre állt át Magyarországon: míg 2023 augusztusában 50%-os volt a franchise-partnerek aránya, ezt az értéket mostanra sikerült megduplázni.
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
népszerű a fórumban
Az egymilliárd fontos határ
Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...
Az igazi sportbár hangulat
THE TILTED KILT... :)
Egészség és élvezet együttese
Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano
Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!
Négy az egyben
Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Kedves Zizu! További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.