A mester franchise nem kezdőknek való
A mester franchise nem kezdőknek való / A mester franchise átvevő személy vagy vállalkozás általában erős értékesítési és marketing tapasztalattal, sokszor már működő, biztos üzlettel kell, hogy rendelkezzen. A legmegfelelőbb mester franchise partner kiválasztása alapvető a franchise rendszergazda számára.
Péntek
2019.04.19.
Egy mester franchise licence megvásárlása a "következő szintet" jelenti. Diverzifikáltabb, így jóval magasabb bevételek - ahogy az ezzel járó felelősségi kör is.
 

A Mester Franchise a franchise együttműködésnek egy olyan formája, melynek során a franchise átvevő jogot vásárol a franchise márka és rendszer tulajdonosától egy üzlethálózat kiépítéséhez egy pontosan meghatározott területen belül, általában országos szinten. Mondhatjuk, hogy a mester franchise átvevő az országon/région belül rendszergazdaként tevékenykedik, hiszen – egy vagy több saját helyszínének üzemeltetése mellett – ő felel egyúttal a további átvevők toborzásáért, az új partnerek képzéséért és folyamatos támogatásukért is. Ezért talán nem túlzás kijelenteni, hogy a mester franchise licenc tulajdonos egy „magasabb szinten játszik”, hiszen egyszerre üzemelteti (legalább egy, ajánlott két-három) saját egységét, végzi az országos márkaépítést és promóciót, valamint egyéni franchise licenceket értékesít, összefogja a csatlakozó franchise partnereket.

A szélesebb tevékenységikör, a nagyobb elkötelezettség és kockázatvállalás pedig idővel kifizetődik a mester franchise átvevők számára. Általában hatalmas befektetésre van szükség a mester licenc megvásárlásához, de idővel bőséges profitot realizálhatnak mind a saját működésükön, mind pedig a franchise partneri hálózat építésével.

Miben rejlik a mester franchise varázsa?

Általános igazság, hogy a külföldi terjeszkedést tervező cégek, franchise hálózatok, először egy-egy adott piacra vonatkozó mester franchise licenc értékesítésében gondolkoznak. A képlet egyszerű: a legideálisabb, ha találnak egy megbízható partnert, aki fel tudja vállalni a helyi hálózat kiépítésével és fejlesztésével járó feladatokat és kötelezettségeket, így a rendszergazda számára megoldódik a folyamattal járó kihívások nagy része állít (piac- és ágazati ismertek, egyéni franchise licencek értékesítése, partnerek képzése, támogatása, stb.).

A rendszergazda alapvetően abból indul ki, hogy egy helyi mester partner jobban ismeri a helyi piacot, nem állnak előtte nyelvi vagy kulturális akadályok, és hatékonyabban tudja segíteni partnereket alkalmazottjaik kiválasztásában, a beszállítókkal való tárgyalásokban, a piaci trendek lekövetésében. Természetesen a hálózat kiépítéséhez először a mester franchise partnernek kell egy átfogó képzésen részt vennie, aminek során megkap minden szükséges tudást (know-how-t, kézikönyveket), folyamatot, standardokat és legjobb gyakorlatokat.

Hosszútávú partnerség azonban nem alakulhat ki kölcsönös előnyök nélkül

Egy partnerrel, aki egy adott piacon a hálózatfejlesztés minden területét lefedi, a franchise rendszergazdának lehetősége nyílik arra, hogy gyorsabban és jóval alacsonyabb befektetéssel nyerjen meg a piacot magának. Ugyanakkor a mester partner is motivált a hálózatfejlesztésben, hiszen az újonnan csatlakozó egyéni franchise partnerek által fizetett belépési és franchise díjak nagyrésze az ő bevételét jelenti. És mivel a mester partner felel a képzési és támogatási rendszer biztosításáért, motivált lesz a minőségi franchise partnerek felkutatásában, akik javítják a nyereségesen működő partnerhálózat kialakulásának esélyét.

A gyakorlati képzés és az összes bizonyított üzleti folyamatot leíró működési kézikönyv kézhezvételén kívül, a mester partner általában számos további támogatásra is számíthat a rendszergazdától. A mester átvevő becsatlakozhat egy jóval erősebb nemzetközi marketing kampányba, hozzáfér adaptálható nemzetközi promóciós anyagokhoz, IT megoldásokhoz, beszállítókhoz stb. De a nagy rendszer kényelme is előnyt jelent, hiszen nem kell a termékfejlesztésen és technológiai innováción gondolkodni, mindezt biztosítja a rendszergazda. Persze nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a mester partner egy külföldi partner, aki általában egy egész országban akarja sikerre vinni a rendszergazda koncepcióját, így jogosan várja el, hogy a rendszergazda rendelkezésére álljon rendszeres konzultációs lehetőséggel az üzleti, operatív kérdéseket illetően.

Létezik a tökéletes mester franchise partner?

Ugyan a mester partnerek mögött ott van egy nemzetközi márka és működési rendszer, amire támaszkodhatnak, mégis a mester franchise pozíció nem mindenkinek való. Akik fejest ugranak egy ilyen típusú együttműködésbe, először is stabil pénzügyi háttérrel és erős vezetői, management készségekkel kell rendelkezniük. A tapasztalat mindenképp előnyt jelent, és legtöbbször olyan cégeket/vállalkozókat keresnek a mester partner személyében, akik rendelkeznek valamekkora üzleti, értékesítési és marketing tapasztalattal. A gyakorlatban a mester franchise átvevők sokszor nagy, erős vállalatok különböző márka-portfólióval, vagy olyan vállalkozók, akik sikeres vállalkozást vezetnek kiépült logisztikával és disztribúcióval.

Magyarországon számos nemzetközi márka mester franchise átvevő révén van jelen ilyen többek közt a Burger King, a McDonald’s, High Care, vagy  vagy éppen keresi jelenleg is mester franchise partnerét a magyarországi megjelenéshez.

 

 


népszerű a fórumban

Az értékváltás szükségessége

Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.10.26.
Új támogatás innovatív kkv-knak

Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.12.
Fiatal vállalkozók támogatása

Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.01.
Még gyerekcipőben

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.14.
A hónap végéig nevezhet honlapjával

Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.08.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Kedves Mihály!   Általában a franchise vagy belépési díjat az átadott know-how (kézikönyv, képzés, stb.) és védjegyhasználati jog (plusz beletartozhatnak a...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.24.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Tisztelt Cim! A Fornetti-vel van frenchise szerződésünk amelyet most fel kell mondanunk, mert megszüntetjük az üzletet.A szerződés megkötésekor fizettünk 300000...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.23.
Eladó a MosóMedve Wash&Dry

4 MosóMedve Wash&Dry mosoda található Budapesten:   III. ker., Pethe Ferenc tér 1. III. ker., Ágoston utca 3. XIII. ker., Kárpát utca 22. XI. ker., Lágymányosi utca...

4 hozzászólás
utolsó 2013.11.10.