A szomszédban terjeszkedik a Coders Lab
Tovább erősíti a pozícióját az EU-s piacon a lengyel programozó iskola, ezúttal Csehországban és Szlovákiában nyitottak újabb egységeket.
A két szomszédos piacra való betöréssel a Coders Lab célja, hogy szorosabb kapcsolatot építsen a pályakezdők (vagy pályaváltók) és a cégek között, nem meglepő módon ugyanis programozókból ezeken a piacokon is állandó hiány mutatkozik. Csehországban az IT szektor 2.22 millió dolláros bővülését vetítik elő a következő 4 évben, mely 4%-os összetett növekedési rátát jelent. Eközben a szlovák piacon a szektor jelenlegi 8.270 millió eurós bevétele előrejelzések alapján 9.570 millió euróra fog duzzadni hasonló idő alatt.
A két piacon a Coders Lab bevezetéséért egy tapasztalt startup vezető, Martin Ptacek felel majd, aki 7 évre kötött szerződést a lengyel hálózattal. Bevallása szerint két fő indok vezérelte a döntésben, egyik az állandó programozói hiány a munkaerőpiacon, másik pedig a tech szektor kiemelkedő növekedési üteme és töretlen népszerűsége. Martin szerint a Coders Lab tananyaga a tanfolyamot eddig elvégzők visszajelzése alapján tökéletesen kitölti ezt a piaci rést. Tervei szerint 2023 júniusára már el is indítának az első tanfolyamokat.
A hálózat nemzetközi terjeszkedésért felelős vezetője, Grzegorz Morawski szerint tartani is tudják ezt az ütemet. Elmondása szerint átlagosan 3-5 hónap alatt vezethető be a Coders Lab egy új piacra attól függően, hogy a helyi franchise partnerrel milyen gyorsan tudják feltérképezni a lokális piacot. Szerinte a két országban több ezres IT szakértői hiány van ezért kiváló táptalajt jelentenek a hálózat növekedéséhez. Céljuk ennek megfelelően, hogy a következő néhány évben a vezető programozó iskolává emeljék a Coders Lab-et mind Csehországban, mind pedig Szlovákiában.
Jelenleg a franchise hálózatnak Európa több országában és világ más részein is van már iskolája, Lengyelország mellett többek között Romániában, Koszovóban, Spanyolországban és Indonéziában. Eddig több, mint 9.000 tanult a Coders Lab iskoláiban és tananyagaival. Csehország és Szlovákia mellett a koncepció pedig aktívan próbál betörni a magyar piacra is.
franchise katalógus megtekintése
Other concepts from sector oktatás
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
Franchise körkép: Friss szusi a bevásárlókosár mellé: így hódít Európa szupermarketjeiben az EatHappy
Az EatHappy egy szupermarketekbe integrált, úgynevezett shop-in-shop szusikoncepciót működtet: az üzleteken belül naponta helyben készül a friss...
Franchise körkép: mobilitás és autókölcsönzés franchise rendszerben
A SIXT a világ egyik vezető mobilitási szolgáltatója, amelynek palettáján az autókölcsönzés mellett autó-előfizetés, fuvarközvetítés és...
