Miért nincs Wendy’s Európában?
A 2000-es évek elején szinte minden európai országban jelen volt a hálózat, Németországban a Benelux államokban, sőt még hazánkban is. Akkoriban több problémával is küzdött a franchise óriás, hiszen az új piac teljesen más elvárásokat támasztott a hálózat elé. Amikor 2002-ben kivonult a Wendy’s Magyarországról az volt a közvélekedés, hogy drágább versenytársainál, és ezért nem tudta elérni a kívánt forgalmat.
A koporsószög a terjeszkedésben azonban nem gazdasági vagy stratégiai volt, a Wendy’s már 1995-ban elvesztette Hollandiában, illetve a Benelux államokban, a név használati jogát. Ez azt jelentette, hogy a Wendy’s saját neve alatt nem működhetett tovább a 3 országban. Az Európai Unió lassú egységesedésével pedig az egész kontinensesen elvesztette a jogot.
A történet 1988-ben kezdődött amikor megkezdte a külföldi terjeszkedést a Wendy’s, Angliában. Ezzel egyidőben Raymond Warrens Hollandiában elindított egy kis éttermet melyet lányáról, Wendy-ről nevezett el.
Bár Dave Thomas az amerikai Wendy’s alapítója megelőzte Raymond-ot, és már 1969-ben elnevezte lányáról éttermét, túl későn érkezett meg az európai piacra. Raymond hamarabb védte le Hollandiában a márkanevet és az Európai Unió létrejöttével, az ő védjegye lett az első a kontinensen.
Ezt követően a két apuka sokáig perelt, végül kártérítést nem kellett senkinek fizetnie, bár Raymond nagyon szerette volna néhány millió dollárral megrövidíteni amerikai „versenytársát”. Ugyanakkor az Európai Bíróság azt is kimondta, hogy a Holland Wendy’s Fish & Chips viselheti csak a Wendy’s nevet.
Azt, hogy az amerikaiak miért a kivonulás és miért nem a névváltoztatás mellett döntöttek nem tudni. Pedig az utóbbi sem példa nélküli, a Burger King hasonló okokból Hungry Jack's néven fut Ausztráliában.
Érdekesség, hogy a Brexit-et követően az Egyesült Királyságban nem érvényes Raymond védjegye, és ott 2021-ben újra is indult a hálózat. Így a több mint 7000 Wendy’s-ből néhányat már találunk Európában is.
Other concepts from sector gasztronómia
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: Bagett, croissant egy bejáratott pékség franchise-ban
Frissen sült kenyér, vajas péksütemények és több mint négy évtizedes üzleti tudás – röviden ez a La Mie Câline sikerének receptje. A vezető...
A beltéri játszóházak családbarát franchise-modellje
Egy skálázható beltéri játszóház-koncepció, amely a szórakozást, a vendéglátást és a rendezvényszervezést ötvözi – nagy forgalmú helyszínekre és...
Fenntartható vízellátás franchise modellben – ezt kínálja a Freewater4u
A Freewater4u egy nemzetközi franchise hálózat, amely légköri víztermelő rendszerek és víztisztítási technológiák fejlesztésével, telepítésével és...
Egészséges ételekkel hódítana meg Európát ez a fast-casual franchise
A Pandora Greenbox egy gyorsan növekvő fast-casual éttermi franchise, amely egészséges bowlokra, friss salátákra, növényi alapú ételekre és...
