Mennyire jövedelmező egy vállalkozás az oktatási szektorban?

Trükkös Békák
Trükkös Békák / Az oktatási hálózat forradalmi technikákkal segítené a fiatalok fejlődését
Hétfő
2022.05.02.
Saját ötlet hiányában egy induló vállalkozó számára a franchise kézenfekvő megoldást kínálhat, de még mindig maradnak kérdések. Milyen szektorba éri meg befektetni, hova tart a piac a jövőben?
 

Habár pontosan nem tudjuk megjósolni a jövőt, vannak egyértelmű trendek, melyek konkrét irányba mutatnak. Az elmúlt években ilyen volt a feltűnő növekedés az oktatási szektorban, gombamód jelentek meg a hálózatok melyek az állami oktatás hiányosságait voltak hivatottak befoltozni. Ami még meglepőbb, hogy a nyugati és keleti országokban ez egyaránt jellegzetes trend volt az utóbbi időben, úgy tűnik, hogy a helyi infrastruktúrától és oktatási helyzettől függetlenül növekedik az ilyen típusú koncepciók száma.

A változékony, turbulens munkakörnyezetben egyre nagyobb alkalmazkodóképességre lesz szüksége a fiataloknak és ezt már most a legtöbb szülő előre látja. Pontosan ezért próbálják meg elejét venni a problémának. A kézenfekvő megoldást eddig a délutáni órák, szabadidős foglalkozások és a magániskolák jelentették. Az elvárt eredmények azonban gyakran elmaradtak, hiszen a konkrét területet célzó módszertanok - mint például egy iskola utáni matek korrepetálás vagy egy programozó tábor a fiataloknak - gyakran túl specifikus készségekkel ruházta fel a gyerekeket melyet aztán nem tudtak azonnal kamatoztatni.

A problémát megoldani kívánó koncepciók közül tehát sokan csak tovább rontottak a helyzeten. A leterhelt, teljesítmény szorongásos diákok a szabadidejük elvesztése árán olyan tudással gyarapodtak, melyet nehezen tudtak hasznosítani az adott területen kívül. Minden kihívásra lehet megoldást találni és most erre a problémára is már egyre több hálózatnak van válasza.

A megoldást sok oktatási koncepció a gyerekek soft-skillekkel való felruházásában látja. Konkrét lexikális tudás vagy nehezen hasznosítható, konkrét készségek helyett olyan általános képességekkel ruháznák fel a fiatalokat, amelyeket az élet lehető legtöbb területén hasznosítani tudnak. Ilyen például az emocionális stabilitás, az alkalmazkodóképesség vagy éppen problémamegoldás. A cél egy-egy hiper specifikus eszköz átadása helyett, egy komprehenzív eszköztár elsajátítása, amellyel alkalmazkodni tudnak majd a fiatalok a jövő kihívásához.

Ez a viszonylag új szegmens az oktatási szektorban még gyerekcipőben jár, főleg hazánkban - de egyre több szülő ismeri fel a jelentőségét. Hazánkban ilyen oktatást kínál például a Trükkös Békák hálózata. A tanodában heti egy, 45 perces foglalkozás keretében egyszerű, játékos feladatokkal támogatják az 5-14 éves diákok fejlődését. A gyakorlatok a reflexmaradványok kisimításán és az idegrendszer érlelésén túl a fejlődéstani nagymozgásokra, finom motorikát, valamint szociális magatartást segítő feladatokra, agyféltekéket átjáró mozgássora, valamint irányított légzésre és speciális, a lazítást elősegítő meditatív gyakorlatokra épülnek, melyeket a legtöbb oktatási koncepció egyelőre elhanyagolt.

A túlterheltség és a zavaros oktatási terv megfelelési kényszerhez és figyelemzavarhoz vezet a diákoknál. Ez az állandó szorongás a fiatalok fejlődését és hosszútávú kreativitását kockáztatja, ráadásul a szüleikkel való kapcsolatot is a rossz mederbe sodorja. Mindezekre a kihívásokra ad választ a Trükkös Békák módszertana, melynek látványos eredményei nem csak az iskolai teljesítményben, de a szülő-gyermek kapcsolatban is érzékelhetőek.

A tanoda hálózat most további egységek nyitását és újabb trénerek bevonását tervezi, hogy még több fiatalhoz el tudja juttatni a módszertant. A franchise alacsony befektetési igényének köszönhetően a kevésbé tőkeerős vállalkozók is könnyen el tudják indítani saját tanodájukat, mellyel támogatni tudják a következő generációt - és akár saját gyermeküket is.


Franchise tanácsadó