Mitől jó egy logó?

Dunkin’ Donuts / A hálózat a szöveges szimbólum mellett tette le a voksát, sok más gyorsétteremmel egyetemben.
Péntek
2020.09.04.
A logó az első, ami eszébe jut az embereknek egy márkáról, éppen ezért fontos, hogy pozitív emlékként megragadjon a vásárlók fejében.
 

A céges arculat meghatározó az eleme, így fontos, hogy mielőtt saját logót terveznénk tisztában legyünk az alapvető fogalmakkal.

A logókat alapvetően 3 csoportba osztjuk. Az első és legegyszerűbb, amit mi is a Franchising.hu esetében használunk, az a szöveges szimbólum. A „wordmark” csak a cég neve, esetleg rövidebb „beceneve”, mellyel a vállalat meghatározza magát. Ilyen a Google, vagy éppen Coca-Cola logója is. Ennek az egyértelmű előnye a könnyű megjegyezhetőség, egyszerű használat és gyors összekapcsolás a márkával.

A második a képi szimbólum, a „Pictoral”. Ilyen például az Apple logója, melyre ha ránézünk azonnal az amerikai tech cégre gondolunk. Habár a képi logók sokkal látványosabbak , amennyiben az adott márkának az ismertsége nem éri el a megfelelő szintet, nem feltétlenül fogja az ember a cég szimbólumát összekapcsolni a márkával.

A harmadik típus az absztrakt ikonok. Ez mindenkinek a kedvence mert egyszerű, de nagyszerű. A legszebb példa talán a Nike, kinek ne jutna eszébe a Nike pipáról az amerikai óriás. Ám akárcsak a képi szimbólumnál, itt is sok energiát igényel a logó piaci bevezetése. Emellett a megfelelő motívum megtalálása is kulcs fontosságú  

A Nike ikonikus logóját még 1973-ben tervezte a cég egyik grafikusa, akkor még nem tetszett senkinek a vezetők közül, de végül úgy határoztak néhány cipőre rá kerülhet. A tervező 35 dollárt (mai árfolyamon kicsit több, mint 10 000 forintot kapott a logóért 73-ban. Az absztrakt ikonok nem válnak be azonnal, a piacnak meg kell ismernie és szoknia az új logókat. Később 83-ban újra megjutalmazták a tervező hölgyet, egy gyűrűvel és jó néhány Nike részvénnyel.

Történelmi kitekintés

Nem csak a hálózatoknak, de a veszélynek is kell egy szimbólum, melyet a világon bárki felismer, és egyből tudja, hogy gond van. Milyen a jó logó? Könnyen felismerhető, figyelemfelkeltő, nem összetéveszthető és emlékezetes, bármilyen méretben jól alkalmazható. Emellett nem lehet korábbi jelentése mert akkor arra asszociálhat a megfigyelő.

1966-ban jött létre a ma közismert és használt sugárzás vagy nukleárisveszély logó. Készítettek 24 tervet, majd kiválasztottak 300 embert az USA 25 városából, akikkel azt vizsgálták, hogy mennyire emlékeznek a logókra, illetve társítanak-e hozzá jelentést. Az így kiválasztott logó nem rendelkezett korábbi jelentéssel, és könnyű volt bevezetni a köztudatba egyedi és emlékezetes megjelenése miatt.


Nukleáris veszély / Az egyszerű képi világ, és figyelemfelkeltő látvány tökéletes kombinációja.

népszerű a fórumban

Az értékváltás szükségessége

Idén is megrendezésre kerül a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója! A "Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2014" konferencia fókuszában a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.10.26.
Új támogatás innovatív kkv-knak

Az Európai Bizottság szerdán megjelentette a Horizont 2020 keretprogram első pályázati felhívásait!! A pályázati kiírások megtekinthetőek ide kattintva. A Nemzeti...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.12.
Fiatal vállalkozók támogatása

Újabb régiókban érhetőek el a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban című pályázat kitöltőprogramjai! 2014. július 1-én a...

1 hozzászólás
utolsó 2014.07.01.
Még gyerekcipőben

A nagy érdeklődésre való tekintettel 2014. január 15-én megrendezésre kerül a HUMÁN-ERŐ-TÉR 2!! Jelentkezési határidő nagyvállalatok és kkv-k számára:...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.14.
A hónap végéig nevezhet honlapjával

Kihirdették "Az Év Honlapja" pályázat nyerteseit!! A pályázatra idén 333 nevezés érkezett - a tavalyihoz hasonlóan az idei évben is a legtöbb pályázat a...

1 hozzászólás
utolsó 2013.12.08.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Kedves Mihály!   Általában a franchise vagy belépési díjat az átadott know-how (kézikönyv, képzés, stb.) és védjegyhasználati jog (plusz beletartozhatnak a...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.24.
Hogyan szakíthat a franchise átadóval?

Tisztelt Cim! A Fornetti-vel van frenchise szerződésünk amelyet most fel kell mondanunk, mert megszüntetjük az üzletet.A szerződés megkötésekor fizettünk 300000...

2 hozzászólás
utolsó 2013.11.23.
Eladó a MosóMedve Wash&Dry

4 MosóMedve Wash&Dry mosoda található Budapesten:   III. ker., Pethe Ferenc tér 1. III. ker., Ágoston utca 3. XIII. ker., Kárpát utca 22. XI. ker., Lágymányosi utca...

4 hozzászólás
utolsó 2013.11.10.