A vendégek kívánságaival összhangban

“A vásárlók ma sokkal igényesebbek és az üzletnek is ennek megfelelően kell alakulnia, fejlődnie” - mondta el Steve Easterbrook, a McDonald’s vezérigazgatója, miután a franchise ikon bejelentette, hamarosan az összes étteremben bevezetik az asztali kiszolgálást az Egyesült Államokban. Ha szeretnék, a vásárlók már így is rendelhetnek és fizethetnek érintő képernyős, “önkiszolgáló” terminálokon keresztül (ez a gyakorlat már sok magyarországi étteremben is elérhető), de mostantól már a megrendelt hamburgereket és BigMac szendvicseket pincérek hozzák a vendégek asztalához. Ez az újítás mind a 14 ezer, USA-ban található étteremre kiterjed majd, beleértve a 13 ezer franchise partnerek által üzemeltetett egységet is.
Az asztalszervíz nem igazán jellemző a gyorséttermek körében, azonban a McDonald’s esetében ezt részben az említett önkiszálgoló terminálok bevezetése tette lehetővé. A terminálokkal ugyanis jelentősen csökkent a nyomás a rendeléseket felvevő alkalmazottakon, így az ő felszabaduló idejüket tudják erre a célra fordítani. Jelenleg már több mint 500 amerikai étteremben működik próba jelleggel az asztali felszolgálás, és az első adatok arról tanúskodnak, hogy a vásárlók - különösen a franchise óriás egyik fő célcsoportjának számító családosok - értékelik, hogy kihozzák ételeiket az asztalhoz. A pozitív fogadtatás pedig már az értékesítésen is meglátszik: a nagyjából 5 százalékos forgalomnövekedés mellett az átlagos vásárlói kosár értéke is nőtt, 5-ről 6 dollárra.
Az asztalszervíz csak az egyike a McDonald’s vásárlói elégedettség növelésére tett erőfeszítéseinek. A vállalat bejelentette, hogy a modernizálás jegyében - a versenytársakhoz képest egyébként kissé későn - a jövő évtől kezdve bevezetik a mobiltelefonos rendelés és fizetés lehetőségét, továbbá folyamatosan fejlesztik a menüt is. Utóbbi esetében a magasabb kategóriájú termékek kapnak nagyobb hangsúlyt, például az adott piac jellemző burgerei vagy az olyan különleges kiegészítők, feltétek, mint a guacamole szósz, a juhar szirup vagy a dijoni mustár.
A vállalatvezetés tájékoztatása szerint ezek a változások újabb lökést adhatnak a McDonald’s fejlődésének. Az októberben zárult harmadik negyedévben a McDonald’s 1,3 százalékos növekedést jelentett a legalább egy éve működő amerikai éttermek forgalmában, amely így - a korábbi, egy éven át elszenvedett csökkenés után - már a vállalat ötödik egymást követő pozitív negyedéve. A hálózat nemzetközi értékesítései összességében 3,5 százalékkal nőttek az idei harmadik negyedévben.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

Az év elején több mint 1500 étterem váltott tulajdonost, megkérdőjelezve az utóbbi 25 év trendjeit.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Interjú Brünner Istvánnal, a Gofrim franchise hálózat alapítójával
A Touch Coffee Smart Bar egy innovatív, teljesen automatizált önkiszolgáló kávézó koncepció, amely modern technológiával párosítja a minőségi kávé élményét. A franchise rendszer már Kanadában és az Egyesült Államokban is bizonyított, most pedig további terjeszkedésre készül.
A Fornetti prémium termékeivel és különleges eljárásaival forradalmasította a pékipart, miközben franchise hálózatát Európa-szerte bővíti.
legolvasottabb

Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Magyarországon is elérhetővé tette franchise koncepcióját az amerikai székhelyű Popeyes Louisiana Kitchen csirkés gyorsétterem lánc.
Megmutatjuk, kinek és miért érdemes részt venni a 2025. április 3-án megrendezésre kerülő Franchise Expo-n.
Az elmúlt két évben a DODO szinte teljes egészében franchise-alapú működésre állt át Magyarországon: míg 2023 augusztusában 50%-os volt a franchise-partnerek aránya, ezt az értéket mostanra sikerült megduplázni.
Világszerte ismert amerikai márkák képviselői érkeznek Budapestre szeptember 16-án, hogy bemutassák hazai terjeszkedési terveiket és leendő partnereikkel találkozzanak. A küldöttségben komoly ismert cégek vesznek részt, mint például a Wendy’s vagy az Olive Garden, amelyek élvezik a Nemzetközi és a Magyar Franchise Szövetség támogatását is.
népszerű a fórumban
Az egymilliárd fontos határ
Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...
Az igazi sportbár hangulat
THE TILTED KILT... :)
Egészség és élvezet együttese
Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano
Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!
Négy az egyben
Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Kedves Zizu! További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.