Beperelte saját franchise hálózatát a világ legnépszerűbb YouTubere
MrBeast franchise kísérletei új kaput nyitottak az influencer-vállalkozások világában, most viszont úgy tűnik még sem járt teljesen sikerrel a próbálkozás.
MrBeast 172 millió követője jól mutatja, hogyan hódította meg a YouTuber a fiatalabb generációkat. Az utóbbi években a videókon túl viszont főleg külső vállalkozásokon próbálta meg meglovagolni népszerűségét. Ennek egyik ágazata a MrBeast Burger néven futó étteremlánc volt, melyet kb. 3 éve, a COVID pandémia tetőpontján indított útjára.
A lezárások alatt elterjedő "szellemkonyha" koncepciók lényege, hogy belső vendégtér nélkül üzemelnek, ahogyan MrBeast Burger is. A franchise rendszer lényegét pedig az adta, hogy valamennyi étterem megkapta a recepteket és szállíthatott MrBeast Burger ételeket, több esetben 1 konyha akár több ilyen licensszel is rendelkezett azonban. Így például több vállalkozó túlvállalva magát, próbált meg minél több ízvilágot lefedni. A gyakorlatban pl. dönthetett úgy egy konyhavezető, hogy a MrBeast Burger kínálata mellett megpróbál rendeléseket fogadni kínai ételekre, esetleg péksüteményekre, stb. - nyilván minél szélesebb választékot vállalva fel, annál több megrendelést tudva fogadni. Ennek hátulütője azonban, hogy a kínálat szélességével arányosan csökken a minőség is, hiszen egyik percben még levest főznek a szakácsok, másikban már burgereket pakolnak össze, így nő a hiba arány és az elvárt szakértelem szintje is.
Többek között ez lehet az egyik oka annak, hogy indulása után a MrBeast Burger-re érkező rendelések jelentős részéről megosztó fotók kerültek közzé online, pl. nyers húspogácsákról. Mivel az alapanyagok is eltérőek voltak ezért az étteremlánc a franchise-ban elvárandó standardoknak sem tudott konzisztensen megfelelni. Ezért aztán MrBeast (James Donaldson) be is perelte az étteremlánc üzemeltetésével megbízott, rendszergazdaként is üzemelő céget. Többek között arra hivatkozott, hogy a minőség, nem felel meg a szerződésben vállalt feltételeknek, illetve, hogy a megrendelt ételek vagy későn vagy jelöletlen csomagolásban érkeznek. A peranyagokban mintegy 85 oldalnyi fotót és a vendégek hozzászólásait mellékelve támadja a céget Donaldson.
A rendszergazda azonban nem hagyta annyiban a lépést és maga is beperelte MrBeast-et, mintegy 100 millió dollárra, arra hivatkozva, hogy nem teljesítette szerződéses kötelezettségeit. A két fél pereskedése kétes jövőt fest a hasonló influencer franchise-ok jövőjét illetően.
Other concepts from sector gasztronómia
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
Franchise körkép: Friss szusi a bevásárlókosár mellé: így hódít Európa szupermarketjeiben az EatHappy
Az EatHappy egy szupermarketekbe integrált, úgynevezett shop-in-shop szusikoncepciót működtet: az üzleteken belül naponta helyben készül a friss...
Franchise körkép: mobilitás és autókölcsönzés franchise rendszerben
A SIXT a világ egyik vezető mobilitási szolgáltatója, amelynek palettáján az autókölcsönzés mellett autó-előfizetés, fuvarközvetítés és...
