Miért várnak ennyire sokan válságot? (1. rész)
Mi történt az ide évben?
Még március elején dőlt be SVB (Silicon Valley Bank), bár a 2008-as válság óta ez volt a legnagyobb pénzügyi összeomlás, ennek ellenére sem a hazai sem a nemzetközi piacon nem volt az átlag emberekre komoly hatása. Ez a speciális jellegéből fakad, ugyanis az SVB szinte csak start-up-okkal dolgozott. A következményeit hosszú távon fogjuk majd érezni, nagy kérdés, hogy ezt követően ki fogja finanszírozni az új ötleteket.
Kétségtelen, hogy a piaci változások is közre játszottak, IT szektorban történő leépítések, a kriptovaluták visszaszorulása, illetve a banki alapkamatok növelése. De legalább ilyen fontosak lehettek a vezetőség hibái, röviden mind az anyacég, mind a vezérigazgató és a pénzügyi igazgató csalás vádjával néznek szembe a bíróságon.
Érdekesség, hogy mindez nem lett volna elég a bank végéhez, a vezetés kiállt és elmondta, hogy semmi ok a pánikra, minden rendben van. Természetesen ezt követte egy klasszikus „bankrun” (bankpánik) ami bedöntötte az intézményt. De hogy mi is az a bankrun azzal a következő cikkben részletesebben foglalkozunk.
Lényegében ezzel egy időben dőlt be a Silvergate, mely hasonló körülmények között, ugyancsak nem tudott a víz felett maradni, de mind forgalmában, mind jelentőségében elhanyagolható a SVB-hez képest, így keveset lehetett hallani róla.
Mindkét esetben a FED (lényegében az amerikai nemzeti bank) vállalta a költségeket, illetve a bankokban hagyott pénz visszatérítését.
Ezt követte március végén a Credite Suisse, szintén egy borzasztóan egyedi esetről van szó, a több mint 150 éves bank rengeteg belső problémával nézett szembe és évek óta „betegeskedett”. Az utóbbi évtizedben több komoly pert is vesztett a bank. Ezt követte egy teljes váltás és 2018-ban, amikor is úgy tűnt kint van már az intézmény a vízből.
A korábbi perek, melyeket elvesztett a cég csak csalásról és hamisításról szóltak, de 2019-ben egy sokkal izgalmasabb bomba robbant. A svájci hatóságok szerint a Credit Suisse a rivális UBS egyik vezetőjét magánnyomozóval követette. Sőt a későbbi nyomozások szerint 7 hasonló esetben végzett piaci kémkedést a szervezet 2016 és 19 között, az sem segített a helyzeten, hogy a bírósági tárgyalás megkezdését követően néhány nappal a Credite Suisse által felvett magánnyomozó öngyilkos lett.
2020-ban ismét lecserélődött az egész vezetőség a perek hatására, érdekesség hogy az új vezetőség egy évet bírt, azaz 22-re már megint új menedzsmentje volt a banknak. Mindeközben a pandémia is megérkezett, ami több nagyobb befektetését is bedöntötte a intézménynek.
2022-ben újabb botrány rázta meg a bankot, kiderült, hogy több nemzetközi szervezet, melyeket emberkereskedelemmel, drog csempészettel, pénzmosással, vesztegetéssel stb. vádolnak, a bankban tartja vagyonát, több mint 100 milliárd dollár értékben.
Mindezeket követően egyre többen vették ki a pénzüket a bankból, és 2023-ban megint lecserélték az egész vezetést. Majd az ide negyedéves jelentés pecsételte meg a sorsát, komoly veszteséggel zárt a bank. A Szaúdi Nemzeti Bank, mely az egyik legnagyobb befektetője volt a szervezetnek ekkor lépett ki mögüle, ezt követte részvények zuhanása, és Svájci Nemzeti Bank mentési kísérlete. Végül ennek köszönhetően nem dőlt be a Credite Suisse a megoldást pont a rivális UBS nyújtotta, aki a cégérték töredékért megvásároltak a bankot.
Talán ebből is látszik, hogy a szektor azon szereplői dőltek be, melyekért talán a legkevésbé kár (szerk. vélemény), és ez önmagában nem jelez előre válságot. Azzal, hogy mi történik most a következő cikkünkben foglalkozunk.
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: Kémia, fizika és biológia játékosan
A Scientific Kitchnette egy oktatási franchise hálózat, amely 5–8 éves gyerekeknek tanítja a természettudományok alapjait kézzelfogható kísérletek...
Franchise körkép: Bagett, croissant egy bejáratott pékség franchise-ban
Frissen sült kenyér, vajas péksütemények és több mint négy évtizedes üzleti tudás – röviden ez a La Mie Câline sikerének receptje. A vezető...
A beltéri játszóházak családbarát franchise-modellje
Egy skálázható beltéri játszóház-koncepció, amely a szórakozást, a vendéglátást és a rendezvényszervezést ötvözi – nagy forgalmú helyszínekre és...
Fenntartható vízellátás franchise modellben – ezt kínálja a Freewater4u
A Freewater4u egy nemzetközi franchise hálózat, amely légköri víztermelő rendszerek és víztisztítási technológiák fejlesztésével, telepítésével és...
