Weiser Tamás / A Herbária multi-unit partnere, összesen 4 egység tulajdonosa.
Hétfő
2021.04.12.
A Herbária a járvány ellenére növelni tudta tavaly az árbevételét. Weiser Tamással a hálózat partnerével és a „2020. év Franchise Átvevője” elismerés díjazottjával készítettünk interjút.
 

2018-ban csatlakozott Tamás a Herbária hálózatához és az együttműködés annyira sikeresnek bizonyult, hogy rövid időn belül az általa átvett első budapesti szaküzlete mellett még két szolnoki, valamint egy érdi szaküzlet felügyelete is hozzá került.

Miképpen indult a pályafutásod? Miért döntöttél éppen a Herbária mellett?

Anno kijártam a létra minden fokát, minden pozícióban megfordultam, különböző, kereskedelemben jelentős eredményeket elérő cégeknél. Ennek köszönhetően mély betekintést nyerhettem a kereskedelem működésébe, igyekeztem elsajátítani a szakma csínját-bínját. 

De, hogy jött maga a Herbária? A koncepció erősen kapcsolódik az egész életmódunkhoz, hiszen néhány éve elkezdtünk tényleg odafigyelni az egészségünkre a családban. Ekkor találkoztam a márkával igazán és láttam, hogy nem csak a termékek jók, hanem egy hatalmas tapasztalattal és tudással rendelkező franchise rendszer is van mögötte. Ekkor pedig már egy ideje kerestem befektetési lehetőségeket, és örültem, hogy végre találtam egy olyan koncepciót, amely nem csak eredményes lehet de a termékekben és a cég missziójában is teljes mértékben tudok hinni, olyan termékekről beszélünk, melyeket mindennap használunk, melyekre mindig szükség van, ilyen pandémiás időszakban meg főleg, amikor az immunrendszer erősítése a cél.

Hogy indult az együttműködésed a Herbáriával?

Az első Herbária üzletemet 2018-ban vettem át, később gondoltam arra, hogy érdemes lenne még továbbiakat működtetni. Egyfelől azért, mert személy szerint érdekel és vonz ez az iparág, másfelől pedig vágytam az újabb kihívásokra. 

A Herbária központtal egyeztetve végül két szolnoki üzlet átvételére esett a választásom, mely már több éve működött, ám nem hozta az elvárt számokat. Ez egy hatalmas feladat volt, hiszen egy számomra eddig ismeretlen piacon kellett sikeresebb eredményeket produkálni, a korábbi években elértekhez képest. Értelemszerűen volt bennem egy kis kétely, de azt gondoltam, hogy a Herbária termékei jók és az ország minden pontján eladhatóak, hiszen az egészséges életmód iránt mindenhol jelentős igény mutatkozik, illetve régóta ismerik a márkanevet mely önmagát is eladja. 

A negyedik üzletemet pedig tavaly vettem át Érden, ezt a nagy alapterületű üzlethelyiséget a magam elképzelése szerint újítottam meg, igyekszem eredményesen működtetni a vírushelyzet okozta korlátozások közepén és teljes körűen kiszolgálni a felmerülő fogyasztói igényeket.

Természetesen ez a siker nem csak az én érdemem, hatalmas része van benne a kollégáimnak, akik nap mint nap mindent megtesznek azért, hogy még jobbak legyünk, még előrébb lépjünk.

Miért döntöttél a franchise mellett? Miért nem inkább egy saját márkát indítottál?

Már sokan nekem szegezték a kérdést, hogy miért nem vágok bele egy saját brandbe? Miért csatlakozok inkább egy már meglévő hálózathoz?

Erre nagyon egyszerű a válaszom. Amikor az ember csatlakozik egy franchise hálózathoz egy már kipróbált, bizonyított üzleti tudást vesz át. Természetesen a saját kereskedelmi tapasztalatomnak is fontos szerepe van az általam üzemeltetett üzletek sikerében.

A Herbária folyamatos támogatást biztosít számomra, a marketingtől kezdve, az üzlet kialakításon, illetve az arculati megjelenésen át, egészen az értékesítés és készlettartás különböző aspektusáig

Számos kezdeti hibát, amibe egy induló vállalkozás vagy éppen egy újonnan nyíló üzlet belecsúszna, így el tud az ember kerülni.

Emellett azért sem indítottam el soha saját brandet, mert abban hiszek, hogyha van egy nagy cég mögöttem, akkor sokkal kevesebb a buktató, hiszen ha hibáznék, akkor ott vannak mellettem és segítenek, már a kezdetektől fogják a kezem.

Pontosan ezért, azt gondolom, aki sikeresen akar működni, mindamellett, hogy a kockázatokat minimálisra csökkenti, annak egyértelműen a franchise a jó irány.

Nem volt nagyobb kockázat átvenni gazdaságilag gyengébben teljesítő egységeket, mint nyitni egy újat? 

Ez egy nagyon kétélű dolog. Egyfelől igen, hiszen egy bolt számos tényező miatt teljesíthet gyengébben, ebből az egyik éppen a lokáció. Másfelől viszont egy meglévő üzletnek látva a forgalmát, nagyjából ki lehet számítani, hogy hova lehet még felfejleszteni, mennyi potenciált rejt még. Egy új lokációnál ezzel szemben borzasztóan keveset tud az ember előre megjósolni. Elképzelhető, hogy jól nyúlunk bele, de ennek az ellenkezője is.

Én pedig úgy láttam mind a három üzletem esetében, hogy nem a lokáció volt a probléma.

Milyen hatása volt a járványnak az üzleteidre?

Ami az én 4 egységemet illeti, a 2019-es szintet tudtuk hozni. Annak ellenére, hogy nehéz volt a helyzet és jelenleg is az, így is sikerként értékeltük az évet, hiszen ebben a helyzetben szerintem a legtöbb vállalkozó elégedett lehet, ha tudja hozni a tavalyi eredményeit.

A Herbária viszont összességében fejlődni tudott, hiszen 5 százalékkal nőtt meg a teljes hálózat forgalma, azon boltok esetében, melyek 2019-ben és 2020-ban is nyitva voltak.

Hogy látod a hálózat jövőjét?

A koncepció folyamatosan fejlődik, mind a termékek, mind pedig egységek tekintetében. Emellett szerintem ez a vonal erőteljes növekedésre van ítélve, hiszen egyre többen látják meg a gyógynövények pozitív hatásait, majd pedig fordulnak hozzánk. Ez a tendencia legjobban egyébként a fiatalok körében figyelhető meg.


Növekedés / A koronavírus ellenére 2020-ban a hálózat forgalma több, mint 5 százalékkal emelkedett.
Franchise tanácsadó

népszerű a fórumban

Családanya és sikeres vállalkozó

Épp csak a lényeg hiányzik... Ez az írás csak promóció, arról, hogy jaj de jó a Kiwisun. Semmilyen lényegi információt nem tartalmaz, például mennyi az anyagi...

2 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.
Curves: 50 klub a cél

Szép estét! Érdeklődni szeretnék, van-e lehetőség még Curves klub nyitására Budapesten? Kérem, tájékoztasson az aktuális helyzetről és a nyitási...

2 hozzászólás
utolsó 2024.10.01.
Családanya és sikeres vállalkozó

Épp csak a lényeg hiányzik... Ez az írás csak promó, arról hogy jaj de jó a Kiwisun xD Semmilyen lényegi információt nem tartalmaz, mennyi az anyagi vonzata a...

2 hozzászólás
utolsó 2020.06.25.
Curves: 50 klub a cél

Szép estét! Érdeklődni szeretnék van e lehetőség még Curves klub nyitására még Budapesten? Válaszát előre is köszönöm

2 hozzászólás
utolsó 2017.04.19.
Partnereket keres a Curves

Kedves Eszter! A budapesti Curves helyszíneket itt találja, ha pedig saját Curves klubjának megnyitását tervezné, akkor ide kattintva talál további információt,...

2 hozzászólás
utolsó 2014.11.06.
Partnereket keres a Curves

Nagyon tetszik! Érdeklődnék,hogy Budapesten van-e ilyen klub? Ha igen akkor hol van? Szeretnék én is jelentkezni.Eszter

2 hozzászólás
utolsó 2014.11.06.
Szépségközpont egyszerűen

A GrupoConcept 9. születésnapja Április elején tartotta fennállásának kilencedik évfordulója alkalmán rendezett összejövetelét a BodyConcept és DepilConcept...

1 hozzászólás
utolsó 2014.04.15.
Húsz éves a magyar High-Care

High Care Studio Veszprém: Óváros tér 1. 

2 hozzászólás
utolsó 2013.12.01.