43.000 étterme van, mégis kevesen ismerik
De ha a Taco Bell-t a KFC-t vagy a Pizza Hut-ot hoznánk szóba, egészen más lenne a helyzet. Mind a három név közismert világszerte. A Yum Brands ezeknek a hálózatoknak az anyavállalata, összesen több, mint 43 000 étteremmel büszkélkedhet és több, mint 135 országban van jelen. Az egységek közel 95%-a franchise partnereké, és csak a fennmaradó 5% saját.
A vállalat nem rég mutatta be a negyedéves jelentését, ami messze felül múlta az elemzői várakozásokat. Jóllehet, ez a hír 6%-kal növelte a cég tőzsdei értéket, az utóbbi évek nehezek voltak a vállalat számára. 2015-ben jelentette be a Yum Brands a hálózat ketté válását. A Yum China megalakulásával két egymástól független cég jött létre 2016 decemberében . A márka korábban nem aratott átütő sikert Kínában, a KFC-ről például a madár influenza és az egyik beszállítójának egészségügyi vizsgálatai miatt alakult ki negatív kép a fogyasztókban. Azóta, hogy a kínai rész külön működik, sokkal gyorsabban tudnak alkalmazkodni a helyi piaci környezethez így a KFC Kínában 5%-os növekedést produkált a második negyedévben.
A világ más részein a Yum Brands három hálózata élt át hasonló hullámzást. A Taco Bell - amely egyértelműen a legnagyobb -, legutóbbi sikere, hogy kilobbizta a taco emoji-t. A mexikói gyorsétterem lánc folyamatos innovációjának köszönheti sikerit, az utóbb években bevezették a reggeli menüt a nagy rivális McDonald’s mintájára. Szintén említésre méltó a hálózat terjeszkedése, idén adták el a mester franchise jogot Braziliára és Spanyolországra.
Némileg más a Pizza Hut története. Úgy tűnhet, lemaradt riválisaival szemben, jelenleg a Domino’s és a Papa John’s is sokkal sikeresebb. A negyedéves számaik felülmúlták ugyan a várakozásokat, de így is csak 2%-os növekedést értek el, és továbbra is ez a gyorsétterem lánc jelenti a Yum Brands portfoliójának leggyengébb elemét. Tavaly több változást is megvalósított a vállalat. Megkezdték a házhozszállítást egy modern felhasználó barát kezelőfelület létrehozásával, belekezdtek egy komoly marketing kampányba, az idei évtől pedig a National Football League hivatalos támogatói lettek. A Yum Brands jelenleg a Pizza Hut teljes átalakításán dolgozik, júniusban jelentették be, hogy újra a régi „Red Roof”(piros tetős) logót fogják használni. A program azonban folyamatosan akadályokba ütközik - az átalakítás költséges, amit nem minden átvevő engedhet meg magának.
A növekvő költségek, a drága munkaerő és a vásárlói szokások folyamatos változása miatt a következő egy évben rengeteg kihívás vár a Yum Brands-re, a számok mégis azt mutatják, hogy a vállalat az innovációnak és a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően még ebben a gyorsan változó világban is sikeres tud maradni.

BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

Világszerte ismert amerikai márkák képviselői érkeznek Budapestre szeptember 16-án, hogy bemutassák hazai terjeszkedési terveiket és leendő partnereikkel találkozzanak. A küldöttségben komoly ismert cégek vesznek részt, mint például a Wendy’s vagy az Olive Garden, amelyek élvezik a Nemzetközi és a Magyar Franchise Szövetség támogatását is.
A Balloide-Photo héliummal töltött, rögzített ballonokat használ légifelvételek készítésére, ami legális és zajtalan alternatívát kínál a drónokkal szemben egész Európában.
A TikTok, több mint egymilliárd felhasználójával, mára sokkal több lett, mint egy szórakoztató alkalmazás. Fedezd fel, hogyan vált a platform valódi, fizikai üzletekből álló franchise hálózatok ugródeszkájává!
Bár szinte mindig a McDonald’s-ról beszélünk, mint a legnagyobb franchise hálózat, de ha szimplán darabszámot nézünk a 7-Eleven jóval nagyobb, és nagyobb kihívásokkal áll szemben.
A szépségipar virágzik, és a SAGA COSMETICS az egyik európai szereplője ennek az élmezőnyben. Mi teszi ezt a franchise-t olyan vonzóvá, és miért érdemes fontolóra venni a befektetést?
legolvasottabb

A franchise, mint gazdasági forma több mint 300 szektorban van jelen, az éttermektől a fodrászokon át, az online oldalakig.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Magyarországon is elérhetővé tette franchise koncepcióját az amerikai székhelyű Popeyes Louisiana Kitchen csirkés gyorsétterem lánc.
Megmutatjuk, kinek és miért érdemes részt venni a 2025. április 3-án megrendezésre kerülő Franchise Expo-n.
Az elmúlt két évben a DODO szinte teljes egészében franchise-alapú működésre állt át Magyarországon: míg 2023 augusztusában 50%-os volt a franchise-partnerek aránya, ezt az értéket mostanra sikerült megduplázni.
népszerű a fórumban
A Fornetti recept
A hazai piacon még mindig van potenciál új Fornetti-k nyitásához, mivel a gyorsan fogyasztható péksütemények iránti kereslet folyamatosan növekszik. A franchise...
Lengyel postacég lép a magyar piacra
Bővebb információt Jelinek Gábor tud adni, aki az Integer.pl magyarországi sajtókapcsolataiért felelős. Ő továbbítja majd kérdéseit a lengyelek felé. Ha további...
Pályázat mikrovállalkozásoknak
Spanyolok forgattak hazai LEADER-eredményekről! A „80 nap alatt a LEADER körül” program célja, hogy Európa 20 országába ellátogatva egy másfél órás filmet...
Hogyan legyünk jó főnökei önmagunknak?
Nagyon jó összefoglalót ad arról, hogy milyen is egy jó főnök. Meg vagyok elégedve vele; lényegre törő, tömör és hasznos egyben. Csak annyit tudok még mondani,...
Atipikus foglalkoztatás
április 23-án kerül megrendezésre a MuKi második kerekasztal beszélgetése és nyílt napja! Az egész napos esemény két részből áll, és a szakmában rendhagyónak...
Gyorsétterem - ki, mit ajánl?
Kinek milyen tapasztalata van valamelyik gyorsétterem lánc átvevőjeként? Az ilyen pozíciók általában nagy felelősséggel járnak, hiszen a gyorséttermek sikerének...
KKV-k piaci megjelenését támogató pályázat
A mai napon 3 pontban módosult a pályázati kiírás, amely a következőket tartalmazza: - A.6 - A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje; - D.2 -...
Erasmus ösztöndíj vállalkozóknak
Idén is várják azokat az új vagy már tapasztalt vállalkozókat, akik az EU-ban kis- vagy középvállalkozás tulajdonosai vagy működtetői, valamint azokat, akik...