6 év után ismét nyereséges a Praktiker
A Praktiker Kft. tavalyi 32,5 milliárd forintos árbevétele több mint 7 milliárd forinttal haladta meg a 2014-es forgalmat, és hat év után a cég ismét nyereséges lett – ismertette Karl-Heinz Keth, a társaság ügyvezető igazgatója a barkácsáruházlánc budapesti sajtótájékoztatóján. A tavalyi évet 916 millió forintos üzemi eredménnyel zárta a Praktiker az előző évi, 1,2 milliárd forintot meghaladó veszteség után.
Az év eleje óta a magyarországi Praktiker új többségi tulajdonosa 75 százalékban a Wallis Asset Management Zrt., amelynek a teljes kiskereskedelmi vállalat, az ingatlanok és a márkanév is a tulajdonába került – mondta el Müllner Zsolt, a zrt. vezérigazgatója, és hozzátette, a Wallis megfelelő időben fektetett be a Praktikerbe, ugyanis a jelenlegi piaci helyzet növekedést vetít előre. Magyar tulajdonú áruházlánc jött létre, amely a tervek szerint 2-3 éven belül újabb 3-4 áruházzal bővül majd. Müllner Zsolt hangsúlyozta, a Wallis csoport megjelenése a Praktikernek pénzügyi stabilitást biztosít, ez a beszállítók és az üzleti partnerek számára is nagyobb biztonságot jelent.
A Magyarországon 1998-ban megjelenő Praktiker forgalma a gazdasági válság hatására 2008-tól drasztikusan visszaesett, a német anyavállalat felszámolása pedig különösen kedvezőtlenül érintette a magyarországi Praktiker működését. Karl-Heinz Keth, a kft. ügyvezető igazgató kiemelte, az elmúlt három évet egyrészt a készletekkel "élték túl", másrészt a magyar beszállítók együttműködése segítette a céget abban, hogy talpon tudtak maradni, míg voltak barkácsláncok, amelyek kivonultak a magyar piacról.
Tavaly azonban megfordult a trend, a javuló piaci helyzet hatására jelentősen nőtt a forgalom és ez az idei első negyedévben is folytatódott. Ezt a fejlődési pályát szeretnék fenntartani az új tulajdonosi körrel.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
Számos díjjal zárta a tavalyi évet a DIEGO
/2022.01.05.
E-kereskedelem kategóriában nyert díjat a DIEGO honlapja 2021-ben.
A magyarországi terjeszkedés után Romániában és Szlovákiában folytatná az expanziót a DIEGO.
Sopronban nyitja legújabb egységét a Matrackuckó, mely két éven belül megszeretné duplázni üzletei számát.
Hat év után ismét franchise partnert keres Magyarországon a magas minőségű lakás- és háztartási textíliákat, lakberendezési termékeket kínáló Dekoria hálózat.
Dekoria – a gyönyörű otthonért. Bizonyított üzleti projekt belépési díj nélkül!
legolvasottabb
Mennyibe kerül egy McDonald’s?
/2022.02.02.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
A KFC már több, mint 100 éves és több mint 70 éve működik franchise-ban mégis komoly változásokat jelentett be a hálózat.
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
Megmutatjuk, kinek és miért érdemes részt venni a 2025. április 3-án megrendezésre kerülő Franchise Expo-n.