Mi a jegybankok feladata egy válságban - válságelemzés
Az előző két gazdasági, válság elemző cikkünket olvasva, a márciusi bankpánikot követve, úgy tűnhet, mi nem számítunk válságra, illetve a nemzetközi pénzügyi szektor lenyugodott.
Emellett sok érv szólt, szólhatna, a legtöbb országban már csökken az infláció, az jegybanki alapkamatok már nem emelkednek. Azonban az ár-bér spirál még jelen van főleg azokban az országban ahol magas az infláció (így hazánkban is).
Az áremelkedések megfékezése végett a nemzeti bankok emelik az alapkamatot, és ennek köszönhetően drágább a hitelfelvétel, így az emberek kevesebbet költenek, ami csökkenti az inflációt. Ez azt is jelenti, hogy banktól kevesebb hitelt vesznek fel, illetve az ő befektetéseik is szenvedhetnek a gazdasági visszaeséstől, ezzel nem kis terhet helyezve a pénzügyi intézményekre. Erről a korábbi cikkekben már részletesen beszéltünk, és egyelőre a bedőlt bankok is mind rendelkeztek nem kevés egyéb problémával.
A FED, illetve más jegybankok (hazánkban a Magyar Nemzeti Bank), feladata többek között, hogy bankszektor szabályosan és biztonságosan működjön. A márciusi bankpánik jeleit éppen ezért nem igazán érezhetjük, mint erről korábban is írtunk, olyan bankok, mint az SVB hosszú távon fognak hiányozni a gazdaságból. A FED (lényegében az amerikai nemzeti bank) mentette ki, fedezte a bankban hagyott összegeket. A Credit Suisse esetében a svájci központi bank finanszírozta, hogy a UBS felvásárolhassa riválisát, ezzel elkerülve az összeomlást.
A Nemzeti Bank legyen szó bármelyik országokról, két lehetőséggel rendelkezik egy válságban, vagy nem vállalja a fedezetet, amivel saját állam polgárait helyezi, bizonytalan helyzetbe, ilyenkor egy bankcsőd esetén a bent ragadt pénz elveszik. Vagy biztosítja a betéteket, ami finoman szólva nem ösztönzi a bankokat arra, hogy ne kockáztassanak. A legtöbb országban, így az Egyesült Államokban és hazánkban is egy bizonyos limit van meghúzva, amíg a jegybank garantálja a berakott pénzt, azonban ez elmúlt néhány hónapban szinte minden esetben az láttuk, hogy egy „szikra” elkerülése végett a Nemzeti Bankok teljesen fedezték a betéteket.
A FED emellett teljes garanciát vállal több nagyobb bankra is. (Az elképzelés, hogy e bankok bedőlése a 2008-as válsághoz hasonlót eredményezne, így kiemelten fontos a lakossági, és üzleti bizalom ezekben az intézményekben, melyet a jegybank fedezete erősít.) Ezzel azonban az a nem kívánt hatás is megjelent, hogy ezekbe a bankokban viszik az emberek a pénzüket. Mely tovább rontja a kisebb regionális bankok helyzetét.
Friss hírek
Mutasd mind
Verbatoria: a neurofeedback-alapú tehetségmérés piaca
A Verbatoria neurometrikus teszteléssel, tehetségkoefficiens-méréssel és pályaorientációs támogatással foglalkozik. A koncepció lényege, hogy...
Franchise vagy MLM? Stabil biznisz vs kockázatos hálózatépítés
A franchising kipróbált rendszert és kapaszkodókat ad, az MLM viszont sokszor vakrepülés. Ha vállalkozni akarsz, nem mindegy, valódi üzleti...
Okos kávébiznisz: önkiszolgáló Latte Coffee To Go, ami 1 m²-en is pénzt termel
A Latte Coffee To Go egy modern, teljesen automatizált, önkiszolgáló kávéállomás-koncepció azoknak, akik gyorsan, hatékonyan és skálázhatóan...
Január 29-én rendezi meg Díjkiosztó Gálavacsoráját a Magyar Franchise Szövetség
A Magyar Franchise Szövetség 2026. január 29-én Díjkiosztó Gálát rendez. A rendezvény a hazai franchise szakma legjelentősebb eseménye, ahol...
