A legdinamikusabb globális kiskereskedők
A CBRE legutóbbi tanulmánya a világ 61 országában vizsgált 334 vezető kiskereskedőt, hogy megtudja, mely piacokon, mennyire aktívak.
A CBRE nemzetközi ingatlan tanácsadó a világ 61 országában vizsgálta 334 vezető kiskereskedelmi márka globális jelenlétét és aktivitását. A tanulmány alapján, az amerikai kontinensen ”székelő” márkák a legglobálisabbak, közel 89 százalékuk megtalálható az Európa – Közel-Kelet – Afrika (EMEA) piacon és 81 százalékuk jelen van az Ázsia – Csendes-Óceánia régióban. A globális jelenlét mellett, egyértelműen a legdinamikusabb expanziót is az amerikai márkák tudhatják magukénak a megkérdezett vállalatok között. „Figyelmüket elsősorban Nyugat-Európára és Ázsiára irányítva, az amerikai kiskereskedők rendelkeznek a legkiterjedtebb jelenléttel” – magyarázza a CBRE tanulmány. „2013-ban a 61 ország közül 45 fogadott új márkát Amerikából, elsődleges célpiacuk pedig Japán volt.”
Az amerikaiak voltak a legagresszívabbak nemzetközi térnyerésüket illetően, nem kevesebb, mint 23 százalékuk hódított meg új városokat a CBRE tanulmány országaiban. Ezzel 2013-ban az amerikai kiskereskedők 2,7 százalékkal több kulcs fontosságú városban voltak megtalálhatóak, mint 2012-ben. Átlagos jelenlétük a városokban világszerte 51,8%.
Az amerikaiak után az olaszok voltak a legaktívabbak 2013-ban (a márkák 16 százaléka jelent meg új városban), utánuk pedig az angolok (12%) és a franciák (11%). Nemzetközi expanziójuk során az európai kiskereskedők elsősorban Európát (49%) és Ázsiát (különös tekintettel Kínára és Hong-Kong-ra) preferálták. Érdekes, hogy az EMEA régióban székhellyel rendelkező márkák 63 százaléka van jelen Ázsiában, míg az Amerikai kontinensen mindössze 53 százalékuk. Egy európai márka átlagosan 45,7 városban rendelkezik üzlettel – egy adat, ami 1,4 százalékkal nőtt 2012 óta.
Ami az ázsiai márkákat illeti, ők elsősorban az otthonukhoz közelebb eső üzletfejlesztésre összpontosítottak. Egy-két nagyvállalaton kívül, az ázsiai kiskereskedők inkább érzik a kulturális különbségek, és amiatti konfrontáció hatását Európában vagy Amerikában, ezért inkább olyan piacok felé fordulnak (mint pl. Közel-Kelet), melyeket könnyebbnek ítélnek meg a piaci megjelenésre, különös tekintettel a mester franchise megállapodásokra.
Other concepts from sector egyéb kereskedelmi üzletek
Friss hírek
Mutasd mind
Green Line Clean: környezetbarát autómosó franchise
A Green Line Clean egy európai franchise hálózat, amely víz nélküli vagy alacsony vízfelhasználású autótisztítási technológiára épül. A koncepció...
MADO franchise: török fagylalt és kávézólánc hódítja meg a világot
A MADO egy török kávézó- és desszertlánc, amely a hagyományos maraşi fagylalttal, tejes desszertekkel, péksüteményekkel és kávézói termékekkel...
A 70 éves szülinapunkat óriás plakátokon ünnepeltük a 77 évest Tiktok-on
Hogyan változik egy közel százéves cég és hogy tud releváns maradni napjainkig?
BackWerk: az önkiszolgáló pékség-franchise, amely már 350 üzlettel hódítja Európát
A német BackWerk az önkiszolgáló pékségek úttörőjeként több mint két évtizede van jelen a piacon. A hálózat mára 350-nél is több egységet...
