Top 100 franchise
A FranchiseDirect.com idén is elkészítette Top 100-as listáját a franchise rendszerben működő nemzetközi hálózatokról.
Azok a vállalatok vehettek részt a felmérésben, akik legalább két országban jelen vannak. A világ 5000 legnagyobb franchise hálózata közül a következő kritériumok alapján állították össze az első 100-at: egységek száma, bevételek összege, a hálózat stabilitása és növekedése, fennállás időtartama, társadalmi felelősségvállalás, és az átvevők támogatásának mértéke. Az első tízbe idén kizárólag amerikai cégek kerültek be, melyeknek többsége Magyarországon is megtalálható.
Talán nem meglepő, hogy a Subway végzett az első helyen. A gyorsétterem hálózat az elmúlt években olyan gyors ütemben terjeszkedett globálisan, hogy éttermeinek száma megelőzte az eddig listavezető McDonald’s-ét. A tavalyi évben több mint 2000 új egységet létesített világszerte és emellett népszerűségét is növelni tudta, amely elsősorban az egészségesebb alapanyagokból készült gyorséttermi ételeket előnyben részesítő fogyasztói tendenciáknak köszönhető.
A második helyen végzett McDonald’s még mindig utolérhetetlen a bevételei tekintetében. A vállalatot - működése kezdetétől fogva - folyamatosan támadják termékei kérdéses minősége és agresszív üzletpolitikája miatt, azonban reagálva a negatív kritikákra, az elmúlt években nagy erőfeszítéseket tett az ételek minőségbeli javításának érdekében.
A KFC már több éve a harmadik helyen áll a két gyorsétterem óriás mögött, úgy, hogy a Burger King-et maga mögé utasítja minden évben. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a KFC globális hálózata csaknem kétszer akkora, mint a Burger King-é.
Ha az első helyezetteket a hazai piacon vizsgáljuk, akkor más sorrendet állíthatnánk fel. Magyarországon a McDonald’s-nak összesen 98 étterme üzemel, ezekből 49 a fővárosban található. Ilyen dominanciával egy gyorsétterem hálózat sincsen jelen a vidéki területeken. Az éttermek számát tekintve a második helyen a Burger King áll 29 egységgel (7 vidék), mögötte a KFC 21 egység (2 vidék) és csak ezután következne a Subway 14 egységgel (2 vidék).
(a.c.)
franchise katalógus megtekintése
Other concepts from sector egyéb kereskedelmi üzletek
Friss hírek
Mutasd mind
Verbatoria: a neurofeedback-alapú tehetségmérés piaca
A Verbatoria neurometrikus teszteléssel, tehetségkoefficiens-méréssel és pályaorientációs támogatással foglalkozik. A koncepció lényege, hogy...
Franchise vagy MLM? Stabil biznisz vs kockázatos hálózatépítés
A franchising kipróbált rendszert és kapaszkodókat ad, az MLM viszont sokszor vakrepülés. Ha vállalkozni akarsz, nem mindegy, valódi üzleti...
Okos kávébiznisz: önkiszolgáló Latte Coffee To Go, ami 1 m²-en is pénzt termel
A Latte Coffee To Go egy modern, teljesen automatizált, önkiszolgáló kávéállomás-koncepció azoknak, akik gyorsan, hatékonyan és skálázhatóan...
Január 29-én rendezi meg Díjkiosztó Gálavacsoráját a Magyar Franchise Szövetség
A Magyar Franchise Szövetség 2026. január 29-én Díjkiosztó Gálát rendez. A rendezvény a hazai franchise szakma legjelentősebb eseménye, ahol...
