Kávézómárkák Magyarországon
A nagy kávézó franchise hálózatok magyarországi piacrészesedése mindössze pár százalék, mégis ők jelentik az ágazat növekedésének motorját.
Ugyan a szakosodott kávéházak relatíve drágábbak a hagyományos kávézókhoz képest, kiváló elhelyezkedésük és erős márkájuk vonzza a turistákat és azokat a helyieket, akik hajlandók többet fizetni a latte-jukért. A legtöbb ilyen kávéház nagy forgalmú helyszínen található, pl. a Budapest belvárosában lévő egyetemek és bevásárlóközpontok közelében, de ezektől a márkáktól is azt várják, hogy beköltözzenek a nagyobb vidéki városokba is – számolt be piacelemzésében az Euromonitor.
A magyarországi bár és pub kategória változatos képet mutat, ahol jellemzően a független és családi vállalkozások dominálnak. A nagy kávézóláncok közül vannak hazánkban is kiterjedtebb hálózatok, de az ő részesedésük az ágazat teljes értékesítésének mindössze 2 százalékát tette ki 2013-ban. Magyarországon az AmRest üzemeltetésében a világ legnagyobb kávézólánca, a Starbucks és a McDonald’s üzemeltetésében a McCafé fej-fej mellett vezetnek 1százalékos részesedéssel. Ugyan a Starbucksnak csak 9 üzlete van a 37 McCaféhoz képest, mégis, a magasabb üzletenkénti forgalom kiegyenlíti a különbséget.
Az ágazati kilátásokról azt írja az Euromonitor, hogy az egyszer híres budapesti kávé kultúra visszatérni látszik, de a nemzetközi trendek hatásával színesedve. Elsősorban a kávéházak jelentik az ágazat növekedésének motorját: a nemzetközi láncok továbbra is az intenzív növekedés fázisában vannak a legjobb lokációk kiválasztásával Budapesten és a nagyobb vidéki városokban, ahol úgy érzik, hogy erős a vásárlóerő. Őket szorosan követik azok a független kávézók, amelyek nyitnak egységeket a kisebb városokban is, hogy a helyi közösséget kiszolgálják. Ezek a kávézók sokszor kínálnak alkoholos italokat is, amivel gyakran kerülnek a fogyasztók célkeresztjébe.
A Starbucks és McCafé mellett olyan nemzetközi franchise kávézóláncok is jelen vannak a magyar piacon, mint pl. a globális versenyfutásban a Starbucks elsőszámú riválisát jelentő Costa Coffee, a California Coffee Company vagy az utolsó kávéházi licenceit értékesítő CoffeeShop Company.
Other concepts from sector gasztronómia
Friss hírek
Mutasd mind
Mik a spanyol vállalkozók fő problémái
A madridi franchise kiállításon jártunk.
Az amerikai takarító piac egyik óriása Magyarországra tart
A több mint 2500 egységgel rendelkező, tengerentúli sikertörténettel büszkélkedő hálózat a magyar piacot vette célba.
Ezermester, takarítás, költöztetés: Professzionális franchise megoldás
Az EXTRA SERVICES nemzetközi franchise hálózat 2006 óta nyújtja szolgáltatásait Európa-szerte, és ma már 163 franchise egységgel és több mint 6400 ...
Az AI mégsem megoldás a gyorséttermek minden problémájára?
A nagy AI trendtől sok vállalkozás azt várta, hogy végre nem kell többet foglalkozni a munkaerő problémákkal és már tényleg csak az étterem konyháj...
