Márkák globalizációja
A CBRE felméréséből kiderült, hogy milyen irányba terjeszkedtek a legnagyobb nemzetközi kereskedelmi vállalatok a tavalyi évben.
A CBRE nemzetközi ingatlan-tanácsadó ügynökség immár ötödik éve készíti el azt az éves felmérését, amely a világ legnagyobb kiskereskedőinek nemzetközi jelenlétét és terjeszkedését méri. A jelentés szerint a kereskedői szektor globalizációja továbbra is folytatódik: a felmérésben résztvevő országok 74%-ában legalább egy új céget bejegyeztek a tavalyi évben, és így a vásárlóerő általános visszaesésének ellenére is 2,1%-al nőtt a kiskereskedők globális lábnyoma.
A felmérésben részt vett vállalatok 47%-a jelen van a világ legfontosabb gazdasági régióinak mindegyikén - Amerika, az EMEA régió (Európa, Közel-Kelet, Afrika), és Ázsia piacain. A CBRE listáján az országok rangsorában az első helyen Nagy-Britannia áll, ahol a nemzetközi kiskereskedelmi márkák 56,7%-a megtalálható. A Rangsorban második az Egyesült Arab Emirátusok (53,1%), utána pedig az Egyesült Államok (50,3%), Spanyolország (47,5%), Kína (47,2%) és Franciaország (46,9%) a legnépszerűbb célpontok.
A városok vizsgálatánál kiderült, hogy a brit fővárosban jelent meg a legtöbb vállalat (55,5%), ezzel - az előző évi eredményekhez képest – maga mögé utasítva Dubai-t (53,8%). Kissé lemaradva a harmadik helyen továbbra is New York áll (43,9%), azonban Moszkva felzárkózott Párizs mellé a negyedik helyre (43,2%) – megelőzve Hongkongot (40,5%).
Budapest is javított tavalyi eredményéhez képest és két helyet ugrott előre a CBRE listáján. A felmérésében részt vett nemzetközi cégek 26,9%-ának van értékesítési pontja a magyar fővárosban, amivel az 52. helyen állunk. A kelet-európai városok között 2011-ben Moszkva (11 új cég), Kijev (9) és Varsó (6) voltak a kereskedők legnépszerűbb célpontjai. A legtöbb kereskedőt azonban a kazahsztáni város, Almati vonzotta, ahol 18 új cég vetette meg a lábát.
(pcs)
Other concepts from sector egyéb kereskedelmi üzletek
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
Franchise körkép: Friss szusi a bevásárlókosár mellé: így hódít Európa szupermarketjeiben az EatHappy
Az EatHappy egy szupermarketekbe integrált, úgynevezett shop-in-shop szusikoncepciót működtet: az üzleteken belül naponta helyben készül a friss...
Franchise körkép: mobilitás és autókölcsönzés franchise rendszerben
A SIXT a világ egyik vezető mobilitási szolgáltatója, amelynek palettáján az autókölcsönzés mellett autó-előfizetés, fuvarközvetítés és...
