Újabb játék franchise Romániában
Belép a román piacra a Maxi Toys. A belga játékhálózat helyi franchise partnere további négy országban, köztük Magyarországon rendelkezik mester jogokkal.
Európa egyik legnagyobb játék kiskereskedője, a belga alapítású Maxi Toys franchise megállapodást kötött a Nicoro Trading szakosodott disztribútorral, és így belépett a romániai játékpiacra. Az első üzlet a bukaresti Militari Shopping bevásárlóközpontban nyílik, a tervek szerint július 20-án. Az üzlet 300 négyzetméteren várja majd a vásárlókat, több mint 2000 játékot tartalmazó termékkínálattal, melyeknek 30 százaléka saját márkás. A Nicoro Trading birtokolja a mester franchise jogokat Romániában, valamint további négy ország piacain, köztük Magyarországon is.
A Maxi Toys közvetlenül a Noriel és Jumbo márkákkal fog versengeni a piacrészesedésért. A Jumbo – amely a Romániából végleg kivonuló OBI 7 helyi üzletéből 5-öt hamarosan átvesz* – tavaly lépett be a román piacra, miután üzleteket nyitott Temesváron és Bukaresten. Románia játékpiacától 20 százalékos növekedést várnak 2014-ben, a vállalatok egyre többet invesztálnak marketingbe és promóciókba. Az elemzők arra számítanak, hogy az ország játékpiacának forgalma idén meghaladhatja a 160 millió eurót.
Nemzetközi szinten, a Maxy Toys 280 üzlettel rendelkezik Belgiumban, Luxemburgban, Svájcban és Olaszországban, valamint – két további, az Intertoys és Bart Smit játékmárkákkal – tagja a Blokker Holding konzorciumnak. Utóbbi két márkához összesen további 500 üzlet tartozik.
*: Az OBI kivonulása egyúttal lehetőség a Jumbo számára
A német OBI megkezdte romániai raktárkészletének felszámolását, ezzel szabad utat engedve a görög Jumbo márkának, a világ egyik legnagyobb játéküzlet hálózatának. Az OBI augusztus végéig kivonul a piacról, és ugyan még nem talált vevőt a helyi eszközeire, készletekre, de a nagyváradi és Bukarest melletti egységek üzlethelyiségeit biztosan lízingbe adja a Jumbo számára. A játékhálózat ráadásul kibérelheti az OBI Pitestiben, Ploiestiben és Aradon található egységeit is.
Other concepts from sector egyéb kereskedelmi üzletek
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
