1500 McDonald’s franchise partnereknek
A gyorsétterem óriásnak van terve a csökkenő profitok ellen: refranchising. Világszerte 1500 saját éttermet adnak át franchise partnereknek.
A McDonald’s bejelentette azon tervét, hogy 2016 végéig legalább 1500 vállalati tulajdonú éttermét fogja értékesíteni franchise partnereknek. A szóban forgó éttermek elsősorban az Egyesült Államokon kívül kerülnek átadásra, Európában, a Közel-Keleten, Afrikban és az ázsiai régióban. A refranchising stratégia felerősítése több mint 50 százalékos növekedést jelent a McDonald’s refranchising tevékenységében az előző három éves időszakhoz képest.
Jelenleg a McDonald’s éttermek több mint 80 százalékát üzemeltetik franchise partnerek világszerte. Ez az arány a nemzetközi, Egyesült Államokon kívüli piacokon valamivel alacsonyabb (a hálózat harmadik legnagyobb piacának számító Kínában pl. csak 5%). Ezen kíván javítani a gyorsétterem óriás, az 1500 étterem átadása – a több mint 14.800 nemzetközi étteremből – nagy ugrásnak számít és számottevő a refranchising folyamatban.
A McDonald’s-nak az utóbbi időben küzdenie kellett, hogy tudja tartani az iramot a versenytárakkal szemben. Áprilisban jelentette be a hálózat idei első negyedéves eredményeit – az elemzői várakozásoktól elmaradó nyereség 1,2 milliárd dollár lett, 5,2 százalékkal csökkenve 2013-hoz képest.
A refranchising egy bevett stratégia a franchise hálózatok között a bevételek növelése érdekben. Az idei év elején ért véget például a Burger King refranchising stratégiája (amely során 3 év alatt összesen 519 éttermet adtak át franchise partnereknek), aminek köszönhetően tízszeresére nőtt a vállalat nyeresége 2013-ban. A Wendy’s szintén a vállalati üzletek csökkentésének folyamatát követi, az ő esetükben a refranchising összesen 415 éttermet érint.
franchise katalógus megtekintése
Other concepts from sector gasztronómia
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: mobilitás és autókölcsönzés franchise rendszerben
A SIXT a világ egyik vezető mobilitási szolgáltatója, amelynek palettáján az autókölcsönzés mellett autó-előfizetés, fuvarközvetítés és...
Franchise körkép: Kémia, fizika és biológia játékosan
A Scientific Kitchnette egy oktatási franchise hálózat, amely 5–8 éves gyerekeknek tanítja a természettudományok alapjait kézzelfogható kísérletek...
Franchise körkép: Bagett, croissant egy bejáratott pékség franchise-ban
Frissen sült kenyér, vajas péksütemények és több mint négy évtizedes üzleti tudás – röviden ez a La Mie Câline sikerének receptje. A vezető...
A beltéri játszóházak családbarát franchise-modellje
Egy skálázható beltéri játszóház-koncepció, amely a szórakozást, a vendéglátást és a rendezvényszervezést ötvözi – nagy forgalmú helyszínekre és...
