Gazdát cserélne a világ egyik legnagyobb étteremlánca?

Szerda
2023.03.08.
A Subway sokáig első helyen állt a franchise rendszerek listáján, ha a hálózat méretét nézzük.
 

A szendvicsező-lánc hazánkban is üzemel, de az Egyesült Államokban egy ideje nehézségekkel küzd a márka, ennek okán már a McDonald’s, a KFC és a 7-Eleven is beelőzte őket egységszámban. A zsugorodás mögött leginkább a Subway üzleti stratégiája áll, amely az évek során sarokba szorította őket. Az egyik visszatérő akciójuk, amely anno sikert kölcsönzött a hálózatnak az úgynevezett “5 dollar footlong”, azaz az 5 dolláros “lábhosszú” (30 cm-es) szendvics. Az utóbbi évek inflációs helyzete miatt viszont ez az Amerikában nevezetes promóció már nem megvalósítható. Habár a franchise megpróbálta visszavezetni a franchise átvevők kis híján fellázadtak a mai árak mellett ugyanis, már csak veszteség mellett tudták volna kivitelezni az akciót. Emellett a korábban innovatívnak és egészségtudatosnak számító hálózat lemaradt a termékfejlesztési versenyben és már semmilyen előnyt nem tud felmutatni a versenytársaival szemben.

Mindezek odáig vezettek, hogy egy hete felreppent a hálózat értékesítésének híre is. A Wall Street Journal beszámolója alapján az új tulajdonos, akármely vállalat is legyen az akár 10 milliárd dolláros árcímkével is számolhat ha meg akarja szerezni a Subway-t. Az értékelés nem meglepő abból a szempontból, hogy a hálózatnak ma több, mint 10 országban, a visszaesés ellenére is 37.000 étterme üzemel.

A Subway hivatalos bejelentése alapján, még csak most került terítékre az átadás lehetősége, de konkrét vevőről nincs további hír. A döntés abból a szempontból kicsit ellentmondásosnak tűnhet, hogy az előző hónap során az étteremlánc 9.2%-os forgalomnövekedést könyvelt el a 2022-es évhez képest, mely pozitív jövővel kecsegtetne, legalábbis a korábbi évekhez képest.


Franchise tanácsadó

népszerű a fórumban

Az egymilliárd fontos határ

Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...

1 hozzászólás
utolsó 2020.02.16.
Az igazi sportbár hangulat

THE TILTED KILT... :)

1 hozzászólás
utolsó 2016.08.22.
Egészség és élvezet együttese

Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.

1 hozzászólás
utolsó 2014.08.02.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano

Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!

1 hozzászólás
utolsó 2013.11.07.
Négy az egyben

Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c

1 hozzászólás
utolsó 2013.10.24.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Kedves Zizu!   További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise

Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.21.