Egy igazi lovebrand túlél minden krízist
Tavaly 15 egységről 40-re tudta növelni hálózata méretét a La Donuteria. Mindezt 14 különböző európai országban a covid-lezárások kellős közepén.
Az elmúlt hónapokban Prágában is nyitott fánkozót a La Donuteria. Brno után ez volt a második város, ahol rövid időn belül megvetette a lábát a szlovák brand. A hálózat vezetőjének, Stranák Péter elmondása alapján, a cseh fővárosban való megjelenés csak egy a számos idénre tervezett nyitásból. A tulajdonos szerint a koncepció gyors terjeszkedését a válságállóságának köszönheti, hiszen a pandémia ellenére is töretlenül növekedett a vendégek száma, ennek köszönhetően pedig 300 százalékos forgalom növekedést ért el a hálózat tavaly a 2019-es évhez képest.
A La Donuteria 2021-es célja, hogy minden európai fővárosban nyisson fánkozót. Habár a járvány megnehezítette ezen cél az elérését, a hálózat ennek ellenére is számos új lokációt tűzhetett fel a térképére. 2021-ben Budapest mellett Bécsben, Prágában, Párizsban, Münchenben, Salzburgban, Dublinban, Malagában, Barcelonában, Lisszabonban, Koppenhágában és Stockholmban is nyitott a lánc új egységet. Az új fánkozók mellett számos további átvevő üzlete van már kialakítás alatt.
Megjelenés és ízek a siker mögött
A hirtelen növekedés és a belépő jelentkezők számának megugrása nem érte váratlanul a franchise központot, hiszen ez elsősorban a La Donuteria intenzív helyi marketingtevékenységének tudható be, emellett az is hozzájárult az expanzióhoz, hogy a hálózat méretének növekedésével egyre többen ismerik meg a márkát. „Például, amikor elindultunk Malagában, azonnal 3-4 ember jelentkezett, hogy szeretne nyitni Spanyolország más részein is. Az átvevők szempontjából fontos, hogy személyesen is megtapasztalhassák a La Donuteria egységek arculatát, az ízeket és lássák az fánkozó előtt kialakuló sorokat.” mondta Stranák. A spanyolhoz hasonló helyzetre számít a hálózat Lengyelországban, ahol jelenleg is több partnerjelölttel tárgyalnak a nyitásról.
A Magyarországon belépő partnereket viszonylag alacsony beruházási költség várja, egy egység nyitásához 6 és 12 millió Ft közötti tőke szükséges, mely az üzlet megvalósításához szükséges minden elemet tartalmaz. Az átvevők befektetése akár már 6 hónap után is megtérülhet. Külső tőkebevonás esetén a központ támogatja a partnereket a bankokkal való tárgyalásokban is az üzleti terv és a hiteligényléshez szükséges dokumentumok előkészítésével.
franchise katalógus megtekintése
Other concepts from sector gasztronómia
Friss hírek
Mutasd mind
Green Line Clean: környezetbarát autómosó franchise
A Green Line Clean egy európai franchise hálózat, amely víz nélküli vagy alacsony vízfelhasználású autótisztítási technológiára épül. A koncepció...
MADO franchise: török fagylalt és kávézólánc hódítja meg a világot
A MADO egy török kávézó- és desszertlánc, amely a hagyományos maraşi fagylalttal, tejes desszertekkel, péksüteményekkel és kávézói termékekkel...
A 70 éves szülinapunkat óriás plakátokon ünnepeltük a 77 évest Tiktok-on
Hogyan változik egy közel százéves cég és hogy tud releváns maradni napjainkig?
BackWerk: az önkiszolgáló pékség-franchise, amely már 350 üzlettel hódítja Európát
A német BackWerk az önkiszolgáló pékségek úttörőjeként több mint két évtizede van jelen a piacon. A hálózat mára 350-nél is több egységet...



