Névlopáson kapta volna versenytársát a McDonald's?

Ausztrália egyik legnagyobb burger étteremhálózata, a Hungry Jack's új hamburgerrel rukkolt elő, ám a McDonald's nem nagyon értékelte az új elnevezést. A közel 50 éves múltú hálózat új burgere Big Jack néven indult, mely kísértetiesen hasonlít az amerikai lánc Big Mac-jére.
A két hálózat régóta elhúzódó viszály van, habár a McDonald's-nak közel kétszer annyi egysége van a kontinensen a Hungry Jack’s nem hagyja magát. 2014-ben például a McDonald's aktuális promóciójába kontárkodtak bele azzal, hogy a vendégek számára saját éttermükben is beválthatóvá tették a nyertes kuponokat.
Az új hamburger sem csak nevében hasonlít amerikai megfelelőjére, de a kinézete is arra hajaz. A Big Mac kétszintes szerkezetének köszönheti a sikerét, ám a Big Jack - illetve a nagyobb méretű Mega Jack - is ugyanígy két hamburger hússal készül.
A McDonald's helyi partnere perelt is, habár egyenlőre ennek kimenetele még ismeretlen. Mindenesetre Hungry Jack's nem adja fel harc nélkül és közleményben tagadták is a másolásról szóló vádakat.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

A Touch Coffee Smart Bar egy innovatív, teljesen automatizált önkiszolgáló kávézó koncepció, amely modern technológiával párosítja a minőségi kávé élményét. A franchise rendszer már Kanadában és az Egyesült Államokban is bizonyított, most pedig további terjeszkedésre készül.
A Fornetti prémium termékeivel és különleges eljárásaival forradalmasította a pékipart, miközben franchise hálózatát Európa-szerte bővíti.
Az Eat Salad egy francia gyorsétterem-lánc, amely testreszabható salátákat, tálakat és wrap szendvicseket kínál.
A baguette és croissant után nem meglepő, hogy az egyik ikonikus pékség hálózat Franciaországban indult. Mára viszont már globális jelenlétre tett szert.
10 év után 800 egységet nyitott és 20%-os piaci részesedést szerzett a lengyel gasztro szektor kültéri szegmensében a Sweet Gallery.
legolvasottabb

A 2000-es évek elején szinte minden európai országban jelen volt a hálózat, Németországban a Benelux államokban, sőt még hazánkban is. Akkoriban több problémával is küzdött a franchise óriás, hiszen az új piac teljesen más elvárásokat támasztott a hálózat elé. Amikor 2002-ben kivonult a Wendy’s Magyarországról az volt a közvélekedés, hogy drágább versenytársainál, és ezért nem tudta elérni a kívánt forgalmat.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
A TikTok, több mint egymilliárd felhasználójával, mára sokkal több lett, mint egy szórakoztató alkalmazás. Fedezd fel, hogyan vált a platform valódi, fizikai üzletekből álló franchise hálózatok ugródeszkájává!
A nagy kávézó franchise hálózatok magyarországi piacrészesedése mindössze pár százalék, mégis ők jelentik az ágazat növekedésének motorját.
Megmutatjuk, kinek és miért érdemes részt venni a 2025. április 3-án megrendezésre kerülő Franchise Expo-n.
népszerű a fórumban
Az egymilliárd fontos határ
Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...
Az igazi sportbár hangulat
THE TILTED KILT... :)
Egészség és élvezet együttese
Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano
Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!
Négy az egyben
Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Kedves Zizu! További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.