Gyorsított tempóban terjeszkedik a magyar palacsinta hálózat
2018-ban a világ 12 legjobb feltörekvő franchise koncepciója közé választották a hálózatot, amely most meghódítaná az országot.
Az első Creppy Palacsintaház 2006-ban, Miskolcon nyitotta meg a kapuit, a hálózat 2018-as Las Vegas-i eredménye után most újult erővel keresi a partnereket. A pandémia lecsengésével Oszlánczi Réka, a hálózat alapítója már a jövőbe tekint.
A hálózat Miskolcon működő eredeti éttermét már lokális jellegzetességként kezelik, egyaránt a helyiek kedvence és a turisták favorizált kulináris célpontja. A Creppy Palacsintaház nevéből is adódóan egy teljes egészében palacsintákra épülő menüvel rukkolt elő, az étel, amely a legtöbbek fejében desszertként él az a Creppy konyhájában egy sokszínű fogássá válik.
Most alig egy hónappal az új miskolci Creppy Center nyitását követően ismét egy újabb éttermet adnak át, ezúttal Gyulán. Az új egység augusztus 14-i ünnepélyes megnyitóját követően már a nagyközönség számára is elérhető lesz.
A gyulai étterem szintén egy gasztronómiai attrakciónak ígérkezik, az új franchise átvevő is a Creppy élmény átadására, illetve a hálózat alapelveinek – különlegesség és vendégközpontúság - követésére törekszik. A hálózat második franchise egységében a Creppy egyedi receptúrája szerint, sós és édes fogások egyaránt megtalálhatóak lesznek a menün, a vendégek találnak palacsintát sütve, rántva, töltve, de akár szalonnába tekerve is.
A hálózat természetesen nem állna meg Gyulán. A különleges étterem koncepció további partnereit keresi országszerte öt különböző üzleti modellben – a partnerek kisebb mobil egységtől egészen a teljeskörű étteremig nyithatnak a Creppy védjegye alatt.
franchise katalógus megtekintése
Other concepts from sector gasztronómia
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
Franchise körkép: Friss szusi a bevásárlókosár mellé: így hódít Európa szupermarketjeiben az EatHappy
Az EatHappy egy szupermarketekbe integrált, úgynevezett shop-in-shop szusikoncepciót működtet: az üzleteken belül naponta helyben készül a friss...
Franchise körkép: mobilitás és autókölcsönzés franchise rendszerben
A SIXT a világ egyik vezető mobilitási szolgáltatója, amelynek palettáján az autókölcsönzés mellett autó-előfizetés, fuvarközvetítés és...
