Édes a siker
A La Donuteria az Egyesült Királyságban indította el franchise koncepcióját, 3 év alatt a hálózat Európa vezető kézműves fánkozója nőtte ki magát. Jelenleg számos nagyvárosban nyílnak további franchise központok - így Bécsben, Innsbruckban, Münchenben és Budapesten is-, melyekkel Európa legnagyobb fánkos hálózatává válik. Most tervezik a magyar piacra lépést, melyet már az országra specializálódott area developer (területi képviselő) segít, aki az egész hazai terjeszkedésért felel.
A legtöbb étterem vagy vendéglátó egység szédítő befektetési összegeket igényel, ám a La Donuteria nem tehető velük egy lapra, hiszen egy üzlet megnyitásához elegendő 6 – 12 millió forint, amely tartalmazza a képzést, a tervezést és a kialakítást, a vendégtér és a konyha felszerelését, illetve a franchise díjat és az első hónap működésnek finanszírozását.
Peter Straňák, a hálózat tulajdonosa azt emelte ki, hogy egy kis városban nyíló egység akár 1-1.5 millió forint profitot is termelhet havonta, míg egy nagyobb településen ez az érték elérheti a 3 millió forintot is. A befektetéshez képest nagy profitnak köszönhetően partnereink gyors megtérülésre számíthatnak. A fánkozó egység bevétele mellett még számos módon növelhető az eredmény, így például vásárokon, illetve különböző rendezvényeken való részvétellel, illetve esküvőkön és egyéb eseményeken catering biztosításával.
Turisták és diákok
A franchise központ szerint minden legalább 50.000 lakossal bíró város megfelelő egy La Donuteria megnyitásához. Tapasztalataik szerint a turisták és a diákok nagy száma is elengedhetetlen még a sikerhez, hiszen ők adják vásárlóik nagy részét.
Milyen az ideális La Donuteria partner?
Fontos, hogy a napi működésben részt vegyenek a franchise partnerek, hiszen csak így tudják vezetni és folyamatosan motiválni a csapatukat. " Azontúl, hogy legyen elég tőkéje, fontos, hogy imádja az édességeket és elkötelezett legyen a magas minőségű termékek és kiszolgálás iránt." - teszi hozzá még a hálózat tulajdonosa Peter Straňák.
Tapasztalataik szerint, olyan alkalmazotti státuszban lévők lesznek leggyakrabban a partnereink, akik ki szeretnének lépni a multik világából, a napi nyolctól ötig tartó mókuskerékből. Szintén célcsoportjukat alkotják azok a 30 év alatti fiatalok, akik szabadságra és függetlenségre vágynak, saját maguk főnökei szeretnének lenni, nem pedig másnak akarnak dolgozni, akik azt szeretnék csinálni, amit igazán szeretnek.
A minőség az első
A La Donuteria koncepcióval azért emelkedtünk ki versenytársaink közül, mert első osztályú alapanyagokból kézzel készített fánkokat árulunk, mindenféle hozzáadott adalékanyagok nélkül. Pontosan ezért készítünk saját karamellt és különböző fánk töltelékeket, ezért rendeljük a csokit Belgiumból, a málnát Németországból, a vaníliát pedig egyenesen Madagaszkárról. "Abban is egyediek vagyunk, hogy mindent magunk csinálunk. Sok versenytársunk külső beszállítót bíz meg az alapanyagok elkészítésével. Mi viszont szembe megyünk ezzel a trenddel, ezért lesznek olyanok a fánkjaink, mintha a nagyi készítette volna" - mondja Peter Straňák.
A kávé szerelmesei számára is tökéletes választás a La Donuteria, hiszen személyre szabott, frissen őrölt kávéinkkal várunk mindenkit. A legjobb kávé pörkölőkkel dolgozunk egész Közép-Európában, így biztosítva a lehető legjobb íz élményt. A kávék mellett házi limonádéink, boraink, cidereink, illetve különleges italaink - melyek az USA-ból, Mexikóból vagy éppen Thaiföldről érkeznek hozzánk - segítenek abban, hogy mindenki megtalálja a neki tetsző kínálatot.
Csak a képzelet szabhat határt / "Sokan álmodoznak arról, hogy legyen egy saját kávézójukat vagy cukrászdájukat. Nagyon megtisztelő számunkra, hogy segíthetünk nekik álmaik megvalósításában és lehetőségek kínálunk saját vállalkozásuk felépítésére" - mondta Peter Straňák, a La Donuteria tulajdonosa. BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
A gyors éttermek már nyugaton se olcsók
/2025.08.18.
Ha csak az utóbbi 10 évet nézzük az Egyesült Államokban, a McDonald’s-ban a termékek átlagosan ára megduplázódott, de a McChicken átlagos ára $1-ról $3-ra nőtt 2014 óta. Az infláció egyébként ugyanabban az időszakban 31% volt, tehát ezt követve csak $1,31-nek „kéne” lennie McChicken-nek.
Az év elején több mint 1500 étterem váltott tulajdonost, megkérdőjelezve az utóbbi 25 év trendjeit.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Interjú Brünner Istvánnal, a Gofrim franchise hálózat alapítójával
A Touch Coffee Smart Bar egy innovatív, teljesen automatizált önkiszolgáló kávézó koncepció, amely modern technológiával párosítja a minőségi kávé élményét. A franchise rendszer már Kanadában és az Egyesült Államokban is bizonyított, most pedig további terjeszkedésre készül.
legolvasottabb
Mennyibe kerül egy McDonald’s?
/2022.02.02.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Az EXTRA SERVICES nemzetközi franchise hálózat 2006 óta nyújtja szolgáltatásait Európa-szerte, és ma már 163 franchise egységgel és több mint 6400 partnerrel büszkélkedhet 15 EU-tagállamban.
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
Miért működik a DODO franchise-ban, és miben tér el a többi futár cégtől?
A nagy kávézó franchise hálózatok magyarországi piacrészesedése mindössze pár százalék, mégis ők jelentik az ágazat növekedésének motorját.
népszerű a fórumban
Az egymilliárd fontos határ
Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...
Az igazi sportbár hangulat
THE TILTED KILT... :)
Egészség és élvezet együttese
Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano
Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!
Négy az egyben
Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Kedves Zizu! További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.