Jól kisült optimalizálás
A McDonald’s 10% feletti árbevétel növekedést könyvelhetett el tavaly Magyarországon, miközben a működés is hatékonyabbá vált. Most egy új étterem segítheti a további növekedést.
Az idén 30 éves McDonald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft. (a hazai éttermek több mint felét tulajdonló franchise partnereken kívül) 27,62 milliárd forint árbevételre tett szert 2017-ben, ami közel 4 milliárd forinttal haladta meg az előző évi értéket. Ezzel összhangban 10 százalékkal nőtt a magyarországi vendégek száma, illetve egy hatékonyabb működésre utal, hogy a vállalat adózott eredménye 1,23 milliárddal (73,6 százalékkal) nőtt 2016-hoz képest 2,9 milliárd forintra. Jelenleg 89 McDonald's étterem működik Magyarországon, melyek közül 49-et üzemeltetnek franchise partnerek. Míg 2015-ben a hazai hálózat több mint 90 étteremben 4600 alkalmazottat foglalkoztatott, addig a jelenlegi étteremhálózatnak (a kevesebb egységszám mellett is jóval több) 5800 dolgozója van – tájékoztatott a gyorsétterem lánc.
A McDonald’s az elmúlt közel három évben nem nyitott új egységet Magyarországon, viszont a tavalyi évben megkezdte éttermeinek a "Jövő Élménye” koncepció szerinti átalakítását, idén nyáron pedig új taggal is bővült a hazai hálózat – június 14-én Gyöngyösön nyitotta meg kapuit a gyorsétterem óriás legújabb, 500 millió forintos beruházásból megvalósult kétszintes, autós étterme. „Nagy öröm a számunkra, hogy újabb, a modern mekizés élményét közvetítő étteremmel bővíthetjük országos hálózatunkat. Még nagyobb öröm, hogy mindezt egy teljesen új helyszínen, új vendégközönség számára tehetjük meg” – nyilatkozta Horváth Ágnes, a McDonald’s Kft. ügyvezető igazgatója.
Az éttermet üzemeltetői szinten egy gyakorlott szakemberre bízta a vállalat: Héjja János franchise partnerként 1998 óta tagja a McDonald’s-családnak, és immáron (Magyarországon elsőként) öt éttermet üzemeltet. Az újonnan nyitott gyöngyösi egység mellett két kecskeméti, egy szekszárdi és egy szolnoki éttermében összesen több mint 200 munkatársnak biztosít folyamatos munkalehetőséget.
„Büszkék vagyunk arra, hogy a gyöngyösi étteremben egy olyan üzemeltető partnerrel dolgozunk, akinek a márka építéséért végzett tevékenysége, üzemeltetési gyakorlata kiemelkedő és példamutató. Eredményeit az elmúlt években közel félszáz elismeréssel (köztük a McDonald’s Oscar-díjaként is emlegetett Golden Arch Award-dal), szakmai és a közösségi szerepvállalásért járó díjakkal jutalmazta a vállalat itthon és külföldön” – emelte ki Horváth Ágnes.
franchise katalógus megtekintése
Other concepts from sector gasztronómia
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
Franchise körkép: Friss szusi a bevásárlókosár mellé: így hódít Európa szupermarketjeiben az EatHappy
Az EatHappy egy szupermarketekbe integrált, úgynevezett shop-in-shop szusikoncepciót működtet: az üzleteken belül naponta helyben készül a friss...
Franchise körkép: mobilitás és autókölcsönzés franchise rendszerben
A SIXT a világ egyik vezető mobilitási szolgáltatója, amelynek palettáján az autókölcsönzés mellett autó-előfizetés, fuvarközvetítés és...

