Az első McDonald’s örökre eltűnik
A McDonald’s első franchise egységének másolata három évtizednyi múzeumi szolgálat után lebontásra kerül.
Az Illinois állam külvárosában található Des Plaines város tekinthető a McDonald’s gyorséttermi hálózat szülővárosának, ugyanis 1955-ben itt nyitotta meg első franchise éttermét Ray Kroc, akire méltán hivatkoznak a gyorsétterem lánc atyjaként, ugyanis (mint ez később kiderült) ezen vállalkozásával a világ legnagyobb forgalmú gyorséttermi hálózatának rakta le az alapkövét. Ezt az első éttermet 1984-ben bezárták, azonban egy évvel később, Kroc eredeti tervei alapján rekonstruálták az épületet, és az eredeti konyhai felszerelésekkel múzeumként újranyitották.
A múzeum egyik legnagyobb látványossága többek között az eredeti cégtábla, melyen megtalálhatóak az elhíresült „15 cent” és a „Már 1 millió hamburgert eladtunk” feliratok (napjainkban kevesebb, mint négy óra alatt értékesít egymillió hamburgert a hálózat), valamint Speedee, a vállalat első kabalája. Speedee figurája a McDonald testvérek által kifejlesztett innovatív és szuper gyors kiszolgáló rendszerre (Speedee Service System) utalt. A rendszer az akkori nagy gyártósorok gyártási elveit követte, ezt ültették át gyorséttermi közegbe, mellyel megteremtették a villámgyors kiszolgálás és a későbbi hatalmas terjeszkedés alapjait.
A múzeum lebontásáról már régóta folynak a tárgyalások, a 2013-mas árvíz komoly károkat okozott az épületben. Azóta a múzeum ajtaja csak nyaranta, néhány alkalommal nyílik meg a látogatók előtt. A lebontás után a gyorsétterem lánc vezetősége Des Plaines városának kívánja adományozni a földterületet, ám az emblematikussá vált arany ívekkel ellátott cégtáblát, valamint minden egyéb, historikus értékkel rendelkező tárgyat megtartanak. Az viszont, hogy ezek a relikviák hol kapják meg végső helyüket, még a jövő kérdése.
franchise katalógus megtekintése
Other concepts from sector gasztronómia
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
Franchise körkép: Friss szusi a bevásárlókosár mellé: így hódít Európa szupermarketjeiben az EatHappy
Az EatHappy egy szupermarketekbe integrált, úgynevezett shop-in-shop szusikoncepciót működtet: az üzleteken belül naponta helyben készül a friss...
Franchise körkép: mobilitás és autókölcsönzés franchise rendszerben
A SIXT a világ egyik vezető mobilitási szolgáltatója, amelynek palettáján az autókölcsönzés mellett autó-előfizetés, fuvarközvetítés és...
