Ausztriában terjeszkedik a magyar startup
Nemzetközi terjeszkedésbe kezdett az egyik legígéretesebb hazai startup, a belépőjegyek adás-vételére online piacteret kínáló Tickething.
A 2016 márciusában startoló Tickething hazánkban elsőként hozott létre olyan online piacteret, amelyen bárki biztonságos keretek között értékesítheti feleslegessé vált koncert-, fesztivál-, színház-, vagy éppen sporteseményre szóló belépőjét. A magyar startup igazi sikertörténet, hiszen már több mint tízezer regisztrált felhasználóval büszkélkedhet Magyarországon, amely a nyári fesztiválszezonban várhatóan tovább fog nőni. A cég tervei között hangsúlyos szerepet tölt be a nemzetközi terjeszkedés, amelynek első lépéseként május elején Ausztriában is elérhetővé vált szolgáltatásuk.
A Tickething célja, hogy piacvezető szolgáltatássá váljon Magyarország után Ausztriában is, majd a megszerzett tapasztalatokra építve, további országokban is elindítaná tevékenységét. „Azért esett nyugati szomszédunkra a választás, mert számos világhírű zenekar és előadó lép fel Ausztriában. A piac mérete is nagyobb és a jegyárak is magasabbak, mint itthon, másrészt elterjedtebbek az elektronikus belépők is. Az is fontos szempont, hogy nincs olyan versenytárs az országban, amelyik számottevő piaci részesedést tudott volna szerezni” – emelte ki sajtónyilatkozatban Töreky Bence, a Tickething alapítója.
Világszinten több ezer milliárd forintos piac
Bár hazánkban az online jegy újraértékesítés még gyerekcipőben jár, a világon egyre nagyobb lehetőséget jelent a másodlagos jegypiac. Iparági becslések szerint az Egyesült Királyságban például egy milliárd fontot (közel négyszáz milliárd forintot), míg az Egyesült Államokban öt milliárd dollárt (közel ezerötszáz milliárd forintot) tesz ki az újraértékesített jegyek forgalma.
Magyarországon a legtöbben a közösségi médián keresztül próbálják meg eladni a feleslegessé vált elektronikus belépőjegyeiket. Ez azonban rengeteg visszaélésre, csalásra ad lehetőséget. A Tickething ezzel szemben egy teljesen átlátható, biztonságos rendszer, hiszen az eladó előélete, és a teljes tranzakció nyomon követhető, a rendszeren keresztül, ellenőrzött módon megy végbe.
Other concepts from sector egyéb kereskedelmi üzletek
Friss hírek
Mutasd mind
Mik a spanyol vállalkozók fő problémái
A madridi franchise kiállításon jártunk.
Az amerikai takarító piac egyik óriása Magyarországra tart
A több mint 2500 egységgel rendelkező, tengerentúli sikertörténettel büszkélkedő hálózat a magyar piacot vette célba.
Ezermester, takarítás, költöztetés: Professzionális franchise megoldás
Az EXTRA SERVICES nemzetközi franchise hálózat 2006 óta nyújtja szolgáltatásait Európa-szerte, és ma már 163 franchise egységgel és több mint 6400 ...
Az AI mégsem megoldás a gyorséttermek minden problémájára?
A nagy AI trendtől sok vállalkozás azt várta, hogy végre nem kell többet foglalkozni a munkaerő problémákkal és már tényleg csak az étterem konyháj...
