Bedőlt a Schlecker
Felszámolják a német drogérialáncot és ezzel több, mint 13 ezer dolgozó veszíti el állását.
Anton Schlecker német üzletember által 50 éve alapított vállalkozás már több éve veszteséges. Csak a tavalyi évben közel 1000 boltot kellett bezárni, az éves veszteség pedig 200 millió euró volt. Idén januárban megkezdődött a csődeljárás, februárban pedig kijelentették, hogy további 2400 üzletet bezárnak, 12 ezer dolgozót elbocsátanak és befektetőt keresnek a megmaradt hálózat szanálásához. A Schlecker hitelesei június 5-én találkoztak Ulm-ban, ahol úgy határoztak, hogy felszámolják a drogérialáncot. Csaknem 100 alkalmazott tüntetett a tárgyalások színhelyén.
Az IhrPlatz és a Schlecker XL hálózatok is a cégcsoporthoz tartoznak, ezek azonban tovább működnek. A közel 800 drogériát az ugyancsak német Dubag befektetési társaság veszi át a dolgozókkal együtt.
A Schlecker csoport fénykorában több mint 10 ezer boltot üzemeltetett. A magyar piacon 2006-ban jelent meg, de akkor már súlyos veszteségekkel működött a hálózat – 2011 elején ki is vonult az országból. Összesen 22 Schlecker működött Magyarországon, amiből 12 a fővárosban, ezzel szemben a piacvezető DM-nek és Rossmann-nak már több száz egysége volt. Szakemberek szerint azért ment csődbe a drogérialánc, mert elavult üzleti modellt alkalmaztak és az üzleteket sem korszerűsítették – így a márka megmaradt a nyolcvanas-kilencvenes évek színvonalán.
(a.c.)
Other concepts from sector egyéb kereskedelmi üzletek
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
Franchise körkép: Friss szusi a bevásárlókosár mellé: így hódít Európa szupermarketjeiben az EatHappy
Az EatHappy egy szupermarketekbe integrált, úgynevezett shop-in-shop szusikoncepciót működtet: az üzleteken belül naponta helyben készül a friss...
Franchise körkép: mobilitás és autókölcsönzés franchise rendszerben
A SIXT a világ egyik vezető mobilitási szolgáltatója, amelynek palettáján az autókölcsönzés mellett autó-előfizetés, fuvarközvetítés és...
