Terjeszkedik a Decathlon
Tatabányán megnyitotta legújabb áruházát, az év végéig pedig Sopronban és Budapesten tervez további nyitásokat a Magyarországon piacvezető sportszerüzletlánc.
A tatabányai ezer négyzetméteres üzlet berendezésére 100 millió forintot fordított a vállalat és 13 új munkahelyet létesített. Az újonnan épült áruházat bérli a társaság – mondta el Pósfai Gábor, a Decathlon ügyvezető igazgatója. Tájékoztatása szerint az áruházban 30 sportág közel 60 ezer terméke található meg, illetve a kihelyezett terminálokon a vásárlók a cég bármely termékét megrendelhetik, majd az üzletben átvehetik. Hozzátette, hogy a vállalat 2016-ban csaknem egy milliárd forintot fordít új áruházakra és 120 új munkahelyet hoz létre.
Az áruházlánc néhány héttel ezelőtt nyitotta meg az első budapesti belvárosi üzletét, novemberben Sopronban, majd a fővárosban a Corvin Plaza bevásárlóközpontban nyitnak új egységeket. A jövőben további áruházakat terveznek azokon a megyeszékhelyeken, ahol a Decathlon még nincs jelen – ismertette a terveket az ügyvezető igazgató.
A Magyarországon közel 1300 embert foglalkoztató sportáruházlánc 2015-ben 34 milliárd forintos nettó árbevételével és 1,2 milliárd forintos adózás utáni nyereségével eddigi legsikeresebb évét zárta. Az idei év első 8 hónapjában vállalat 26 százalékkal ért el nagyobb forgalmat az előző év azonos időszakához képest, az év végére 44 milliárd forintos nettó árbevételre számítanak Magyarországon.
Other concepts from sector egyéb kereskedelmi üzletek
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
