Székesfehérváron nyitott az Espress It by CSC
Összességében már országszerte 13 helyszínen van jelen az idén tavasszal indított kávéházi koncepció.
Több évtizedes tapasztalatait felhasználva, 2016 tavaszán indította útjára legújabb kávézó koncepcióját a Coffeeshop Company, elsősorban már működő vendéglátó ipari egységek tulajdonosai számára. A komplett kávéházi csomagot kínáló Espress it by CSC koncepció már most országszerte 12 szerződött partner egységében működik (a termékek és receptúrák a választék részévé váltak), a múlt héten pedig Székesfehérváron elindult az első olyan újonnan nyitott helyszín is, ahol az Espress It koncepciót választották.
„Legújabb partnerünk egy olyan székesfehérvári üzlethelyiséget vásárolt meg, ahol korábban egy magas színvonalú étterem és söröző működött, szintén franchise rendszerben. Partnerünk az ingatlant teljesen felújította és korszerűsítette, illetve a jelenlegi divatnak megfelelően egy casual éttermet alakított ki. Ennek része a CSC Espress It koncepciója, mely a minőségi kávé és kávéitalok, valamint szolgáltatások összességében merül ki” – avatott be Szabó Gyula a magyarországi hálózat vezetője, aki hozzátette, „az arculatot egy belsőépítész csapat szabta a mai igényekhez a tulajdonos elképzeléseivel harmóniában. Az arculat az Espress It koncepciónak nem része, csak javaslatokat és ötleteket adunk.”
A Coffeeshop Company Espress It koncepcióját választó partnerek az építészeti és arculati tanácsadás mellett olyan további támogatásokat vehetnek igénybe, mint az új, professzionális kávéházi technológia (legmagasabb minőséget képviselő eszpresszó gépek, darálók, stb.), training és gasztronómiai oktatás, munkaruha, porcelán és üveg szervír eszközök vagy a folyamatos fejlesztések és innováció. Ez utóbbi különösen fontos részét képezi a koncepciónak, és mind a portfólió rendszeres megújulásában, mind pedig a marketing megoldásokban tetten érhető.
Az Espress It by CSC technológiai szett ára 9120 €, ami magába foglalja (a fentieken túl) a szett leszállítását és beszerelését, rendszeres szervizt és gépbeállítást, az üzemeltető személyzet betanítását, havi logisztikát, valamint a technológia 5 év utáni cseréjének vagy megvásárlásának lehetőségét is. Ráadásul a franchise partnerek rendszeres franchise díj nélkül élvezhetik a folyamatos támogatást.
franchise katalógus megtekintése
Other concepts from sector gasztronómia
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
