2014.01.02.

Franchise időutazás

Ez történt 2013-ban – egy összeállítás a franchise piac fontosabb eseményeiről, történéseiről.

Idén készítettünk egy összeállítást az érdekes és (merjük remélni) hasznos, a hazai és nemzetközi franchise piacot érintő hírekből. A következőkben bemutatjuk 2013 top eseményeit.

Januárban az Entrepreneur magazin összeállította 2013 legvonzóbb franchise hálózatait összesítő listáját - első helyen a Hampton Hotels szállodalánc végzett, nyomában a Subway és a Jiffy Lube hálózatokkal.
Szintén a hónap elején díjazta a Magyarországon működő franchise hálózatokat a Magyar Franchise Szövetség. A díjátadó gálán a Coop Üzletlánc vehette át a 2012-es Év Hazai Franchise Hálózatának járó elismerést.
Nem indult jól az év azonban a Debenhams számára - az egyik legismertebb brit divathálózat bezárta egyetlen magyarországi egységét, és kivonult az országból.

Februárban elindult a friss alapanyagokból készülő magyar perecekkel és tekercsekkel új gyorséttermi szegmens meghonosítását célul kitűző BITE bakery café. Az első egység február 13-án nyílt Budapesten.
Ugyanebben a hónapban a Szülők Háza – Civil franchise elnyerte az Eurofound Alapítvány ”Best Pactice” díját, amely óriási lépést jelentett a franchise hálózat kiépítésében. A Szülők Háza Civil Franchise, az Európai Unió felmérése szerint az egyik leghatékonyabb magyarországi társadalmi integrációt segítő szakmai keretprogram.

PROFIT system stand Fotó PROFIT system

Márciusban elsősorban a franchise vásároké volt a főszerep. Nagy sikerrel, kiemelkedő magyar standdal és közel 60 franchise hálózat részvételével zajlott le március 8-9. között a csehországi Brno-ban megrendezett Franchise Expo. A hónap végén pedig több mint 500 kiállító és többtízezer érdeklődő volt kíváncsi Európa legnagyobb franchise rendezvényére, a Franchise Expo Paris-ra.
Ugyanebben a hónapban nyitott meg az Árkád 2 - szép számmal akadnak franchise márkák is az új budapesti bevásárlóközpontban.

Áprilisban két új márka is belépett a magyar piacra. A lengyel alapítású Dekoria hálózat kevesebb, mint egy hónap alatt találta meg magyarországi partnerét, a brit Enterprise Rent-A-Car autókölcsönző hálózat pedig szintén egy új franchise partner révén jelent meg hazánkban.
Szintén áprilisban debütált Londonban a magyar szolárium franchise, a KiwiSun. A cég saját, magyar gyártású egészségtudatos szolárium gépeivel kívánja meghódítani a külföldi piacokat.

Májusban egy újabb külföldi márka, a prémium és szuperprémium minőségű állateledeleket gyártó és forgalmazó, svéd Husse döntött a magyar piacra lépés mellett – országos mester partner megtalálásával egyúttal megkezdődött a magyarországi franchise hálózat kiépítése is.
A hónap végére jutott még egy Starbucks nyitás is Budapesten, aminek kapcsán megtudtuk, hogy még nyáron egy újabb kávézót nyitnak a fővárosban, azonban a vidéki Starbucksokra Magyarországon még várni kell.

Júniusban készült el egy másik, a világ legnagyobb franchise hálózatait rangsoroló globális lista a Franchisedirect.com szerkesztésében. A listán ugyan továbbra is az amerikai hálózatok domináltak, de felüdülést jelentett, hogy egyre több nem-amerikai hálózat is be tudott kerülni a legjobbak közé.
Szintén júniusban történt, hogy a Helen Doron nyelviskola hálózat magyarországi mester jogait megvásárolta a Gyerekangol Kft., amivel egy új működési struktúra vehette kezdetét hazánkban. Az új céget egyedülálló módon 47 nyelviskola-tulajdonos közös összefogásával hozták létre.

Júliusban Közép-Kelet Európa legnagyobb franchise tanácsadója, a PROFIT system elindította szolgáltatásait az orosz piacon is, valamint egyúttal egy országos franchise portált, a Franchising.hu társoldalát, a FranchisingINFO.ru-t is.
Ebben a hónapban ünnepelte magyarországi fennállásának 25. évfordulóját a franchise ikon McDonald’s. A hazánkban első franchise hálózatként megjelenő vállalat közel egymilliárd vendéget szolgált ki a negyedévszázad alatt.

Augusztusban újult erőre kapott a Subway és egyből két étteremnyitást jelentett be – Budapesten és Szegeden.
A hónapban első ízben átadásra kerültek a Nemzetgazdasági Minisztérium által alapított „Díj a sikeres vállalkozásokért” elismerések. A hónap kis- és középvállalkozása díjat a kézzel készített csokoládé szakma úttörője, a ChocoMe nyerte el.

Az ősz beköszöntével a franchise hálózatok is nagyobb aktivitást mutattak: a hónap elején megkezdődött a Husse termékek országos disztribúció, szeptember 19-én megnyitott a The Body Shop negyedik magyarországi üzlete, a hónap végén pedig elindult a Paris Smile első ’Mosolybár’ (összességében hetedik) üzlete.
A hónapban érkezett új márka is Magyarországra, szeptember 12-én nyitott meg a H&M Home zászlóshajója Budapesten.

Október ismét a franchise expókról szólt: a hónap elején tartották Moszkvában a Buybrand Expo-t, ezt követte a hónap közepén a Franchise Expo 2013 Varsóban, majd a pozsonyi Franchise Szakkiállítás és Vásár volt a „hónapzáró” nemzetközi franchise esemény.
Magyarországon is volt mozgolódás, belépett a magyar piacra a világ egyik legnagyobb műszaki kiskereskedelmi hálózata, az Expert; megtalálta magyarországi mester franchise partnerét a Surf ’n’ Fries gyorsétterem hálózat; és megnyitott Budapesten a hatodik Mlinar pékség – a hálózat egyúttal bejelentette, hogy 2014 végéig húsz üzletet terveznek nyitni a fővárosban.

Novemberben ismét két új franchise koncepcióval gazdagodott a magyar piac: közel két évtizedes tapasztalattal a háta mögött, a Soroksári Buci Pékség útjára indította franchise programját, valamint az Euronics áruházlánc bejelentette, hogy 2014-ben 20-30 új partnerrel tervezik franchise szerződés aláírását.
Sikeresek voltak a magyar hálózatok külföldön is – aláírták a Norbi Update romániai mester franchise szerződését (egyelőre négy erdélyi városban és Bukaresten nyílik Update üzlet); valamint szintén keleti szomszédunknál vetette meg lábát a pápai székhelyű Ír Használtruha hálózat is.
Ezen felül a PROFIT system Szlovákiában is elindította szolgáltatásait és egy országos franchise portált. Északi szomszédunk a magyar hálózatok egyik legkedveltebb célpiaca.

Decemberben a Coca-Cola bejelentette, hogy Észak-Amerikában visszatér a franchise modellhez.
Az év végére még megújult a Kizman Travel is – a szállásfoglaló portál-hálózat több nyelven, új funkciókkal és több mint 350 ezer szálláshelyet tartalmazó portfólióval érhető el.

December hagyományosan az éves munka összefoglalásáról és a következő év(ek) terveinek kidolgozásáról szól. A Franchising.hu és a PROFIT system sok sikert kívánt a jövő évre is.
Tartson velünk 2014-ben is!

--
A franchise szektort érintő legfontosabb hírek összefoglalása egy cikkben egyszerűen lehetetlen vállalás, így akarva-akaratlanul is kimaradhat egy-két fontos történés/esemény. Ha úgy érzi, Ön tud ilyenről, küldje meg szerkesztőségünknek vagy mondja el a fórumban.

Franchise időutazás

Jelenleg nincsen hozzászólás ebben a témában. Legyen Ön az első!

Fórum 62 téma, 108 hozzászólás

olvasna többet?

newsletter Franchising.hu

If you see this, leave this form field blank