Jól kezd a Hard Rock Café
A pár hónapja működő budapesti étterem várakozásokat felülmúló teljesítmányável az öt legeredményesebb európai Hard Rock Café közé került.
A budapesti egységben havonta átlagosan 15-16 ezer ember fordult meg a decemberi nyitás óta. Ezzel az eredménnyel az előzetes várakozásokat 100 százalékkal meghaladta az amerikai étteremlánc egyetlen magyar éttermének árbevétele. Antonio Bautista, a Hard Rock Café európai vezetője azt nyilatkozta a Napi Világgazdaságnak, hogy azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy a nyári időszakban még magasabb lesz a látogatottság, és akár a havi 30-35 ezres vendégszámot is elérheti.
Antonio Bautista továbbá elmondta a lapnak azt is , hogy az étteremlánc a válság időszakában az európai piacainak majdnem mindegyikén növekedést ért el. „A lánc által képviselt speciális szegmens viszonylag rezisztensnek bizonyul a válságkörülményekkel szemben, néhány országban 2010 és 2011 az ottani egység történetének legjobb eredményét hozta.”
Magyarországon egyelőre nem bővíti tovább hálózatát a Hard Rock, azonban az elkövetkezendő öt évben az európai térség minden fővárosában terveznek nyitni egységet. Az Európában található Hard Rock Caféknak durván 40 százalékát üzemeltetik franchise rendszerben és a budapesti étterem is ebbe a körbe sorolható: a franchise licence-t birtokló, varsói és krakkói üzleteket működtető lengyel cég nyitotta meg. Az alapanyagok beszerzése többnyire a helyi piacokról történik, azonban például a hamburgerekhez használt marhahúst az egész Európát ellátó beszállítótól vásárolják.
Forrás: Napi Világgazdaság
(a.c.)
Other concepts from sector gasztronómia
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: Bagett, croissant egy bejáratott pékség franchise-ban
Frissen sült kenyér, vajas péksütemények és több mint négy évtizedes üzleti tudás – röviden ez a La Mie Câline sikerének receptje. A vezető...
A beltéri játszóházak családbarát franchise-modellje
Egy skálázható beltéri játszóház-koncepció, amely a szórakozást, a vendéglátást és a rendezvényszervezést ötvözi – nagy forgalmú helyszínekre és...
Fenntartható vízellátás franchise modellben – ezt kínálja a Freewater4u
A Freewater4u egy nemzetközi franchise hálózat, amely légköri víztermelő rendszerek és víztisztítási technológiák fejlesztésével, telepítésével és...
Egészséges ételekkel hódítana meg Európát ez a fast-casual franchise
A Pandora Greenbox egy gyorsan növekvő fast-casual éttermi franchise, amely egészséges bowlokra, friss salátákra, növényi alapú ételekre és...
