Megújuló Hummus Bar
Megnyitott az új Hummus Bar koncepció zászlóshajója. A közel-keleti konyhára építő hálózat összes étterme új arculatot kap.
A Hummus Bar első étterme 2005-ben nyitotta meg kapuját Budapesten azzal a céllal, hogy Magyarországon is elérhetővé váljanak a közel-keleti konyha tradicionális ízei. A kis étkezdét hamar megkedvelte a fővárosi lakosság, és jelenleg már 11 helyszínen találkozhatunk Hummus Bar-ral. „Már több étteremben várunk titeket Budapest-szerte, ennek örömére úgy döntöttünk, itt a tökéletes idő az arculatunk továbbfejlesztéséhez, amely hűen tükrözi filozófiánkat a mindennapokban, termékeinket és jövőbeli terveinket illetően” – tette közzé közösségi oldalán a Hummus Bar. Ennek megfelelően október elején megnyitott az első, új arculat alapján kialakított étterem Budapesten, a Nagymező utcában.
„Mindent újraterveztünk a logónktól az étterem-belsőkön át a csomagolásig és személyzeti ruháig. De ne aggódj, mi ugyanazok az arcok maradunk a Hummus Bar mögött, így a menük és az árak egyáltalán nem változnak! Egyszerűen csak szeretnénk egy páratlan, friss külsőt adni páratlanul friss ételeink mellé” – olvasható a közleményben. A hálózat – ugyan a fővárosra koncentrálva, de – Magyarország egész területéről keres franchise partnereket.
A Hummus Bar minden franchise partnere teljes körű tréninget és támogatást kap, ezért ugyan előny, de nem feltétlenül szükséges, hogy rendelkezzenek vendéglátós múlttal. „Én sem rendelkeztem szakmai tapasztalattal, egyszerűen szerettem a jó ételeket. A partnerektől sem elvárás, hogy vendéglátós múltjuk legyen, azonban azt tudni kell, hogy sok időt és energiát kell belefektetni egy ilyen üzlet megnyitásához. Ezért nagyon fontos a lelkesedés és a hosszú távú kitartás” – mondta el egy korábbi nyilatkozatban Uri Gotlibovich, a hálózat alapítója.
Egy hagyományos Hummus Bar étterem kialakításához szükséges befektetés mértéke sok tényezőtől függ (az étterem mérete, bérlemény vagy saját tulajdonú üzlethelyiség, rendelkezik-e saját konyhával vagy a központból szerzik be a félkész ételeket, stb.), és mindenképp bele kell számolni a belső-külső kialakítás, a konyha, ételpult, ülőtér (a franchise kézikönyvben előírtaknak megfelelő) kiépítését.
Other concepts from sector gasztronómia
Friss hírek
Mutasd mind
BioHair: a bejelentkezés nélküli fodrászlánc, amely franchise modellel hódít
A BioHair egy hazai franchise hálózat, amely gyors, bejelentkezés nélküli fodrászszolgáltatásokat kínál – és már közel 40 szalonnal működik szerte...
Green Line Clean: környezetbarát autómosó franchise
A Green Line Clean egy európai franchise hálózat, amely víz nélküli vagy alacsony vízfelhasználású autótisztítási technológiára épül. A koncepció...
MADO franchise: török fagylalt és kávézólánc hódítja meg a világot
A MADO egy török kávézó- és desszertlánc, amely a hagyományos maraşi fagylalttal, tejes desszertekkel, péksüteményekkel és kávézói termékekkel...
A 70 éves szülinapunkat óriás plakátokon ünnepeltük a 77 évest Tiktok-on
Hogyan változik egy közel százéves cég és hogy tud releváns maradni napjainkig?
