Még nem kelt el a Dairy Queen
A nagy múltú amerikai gyorsétterem hálózat továbbra is keresi mester franchise átvevőjét Magyarországon.
Itthon kevésbé ismertek a Dairy Queen (DQ) éttermek, ami leginkább annak köszönhető, hogy az európai piacon mindeddig nem terjeszkedett a vállalat, azonban már hónapok óta keresi franchise partnerét, akinek irányítása alatt megkezdheti működését a közép-kelet-európai régióban. Amir Kremer, a DQ nemzetközi üzletfejlesztésért felelős alelnöke azt nyilatkozta, hogy mivel a cég nem csak Magyarországon, hanem Lengyelországban, Csehországban, és Oroszországban is tervezi a piacra lépést, ideális lenne – de nem kizáró ok - ha a leendő franchise partner több országban is tudna éttermet nyitni.
A Dairy Queen éttermek története egészen 1938-ig nyúlik vissza, amikor John Fremont McCollough feltalálta a „csavaros fagyigépet”. Meggyőzte barátját, Sheb Noble-t, hogy fagylaltozójában kezdje el árusítani az újszerű eljárással készült édességet, amiből két óra leforgása alatt 1600-at értékesítettek. A sikertől felbátorodva, két év szervezés után 1940-ben Noble és McCollough megnyitotta az első Dairy Queen üzletet, ami azóta 6000 egységgel működő nemzetközi hálózattá nőtte ki magát.
A DQ leginkább különleges fagylaltjairól és más édességeiről híres, de emellett kínálnak hamburgereket és különböző meleg snackeket is. Olyan hálózatokat nevezhetünk a DQ konkurenciájának, mint a Ben & Jerry’s vagy a Baskin - Robbins, amelyek jelenleg nincsenek jelen a magyar piacon. „Ezek a márkák többnyire prémium árkategóriát képviselnek, mellyel ellentétben a DQ mérsékeltebb árakkal dolgozik és a hétköznapi gyorséttermek sorába pozícionálja magát. Ennek ellenére az éttermek kialakítása igényesebb, és hangulatosabb a megszokottnál.”
A leendő üzleti partnernek kell kiépítenie és üzemeltetnie a hazai éttermeket, de nem kikötés vele szemben, hogy legyen vendéglátós múltja. A DQ helyi csapata támogatni fogja többek között a marketing, üzemeltetés, beszerzés és kutatás-fejlesztés területein.
„Segítünk egy olyan stratégia felépítésében, amivel nem csupán bevezetjük a DQ márkát egy új piacra, hanem stabil növekedéssel az ország egyik legkedveltebb gyorséttermévé tesszük azt.” – mondta Kremer.
(pcs)
franchise katalógus megtekintése
Other concepts from sector gasztronómia
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
Franchise körkép: Friss szusi a bevásárlókosár mellé: így hódít Európa szupermarketjeiben az EatHappy
Az EatHappy egy szupermarketekbe integrált, úgynevezett shop-in-shop szusikoncepciót működtet: az üzleteken belül naponta helyben készül a friss...
Franchise körkép: mobilitás és autókölcsönzés franchise rendszerben
A SIXT a világ egyik vezető mobilitási szolgáltatója, amelynek palettáján az autókölcsönzés mellett autó-előfizetés, fuvarközvetítés és...
