Nyáron nyit a hetedik Starbucks
A Starbucks lendületes hazai fejlődése azt bizonyítja, hogy helye van a magyar piacon. Eleinte többen szkeptikusak voltak a kávézólánc sikerében, hiszen nehéz gazdasági körülmények között és szoros versenypiaci környezetben jelent meg Magyarországon. Működésének első és második évében 3-3 üzletet nyitott, és nemsokára még eggyel bővül a budapesti kávézók száma. „Valóban megnyitjuk hetedik magyarországi kávézónkat idén nyáron a Fashion Streeten, de a pontos dátum még nincsen kitűzve” - erősítette meg a hírt Szabó Orsolya, a Starbucks-t itthon üzemeltető AmRest Kft. marketing specialistája.
A Starbucks Corporation április 1-jével zárult negyedévének beszámolójából kiderül, hogy a vállalat a tavalyi év ezen időszakához képest 15%-al növelte nettó bevételeit - 3,2 milliárd dollárra. A negyedév alatt nem kevesebb, mint 176 új üzlettel bővítette globális hálózatát, melyek közé az első norvég és a háromezredik kínai kávézó megnyitása is tartozik. Ugyancsak most márciusban nyitotta meg az első Evolution Fresh üzletét a Seattle melletti Bellevue-ban. „Az eredményeket látva nem is lehetnénk elégedettebbek és optimistábbak a vállalatunk jövőjét illetően” – mondta Howard Schultz, a Starbucks elnök-vezérigazgatója.
Nem lehet tudni, hogy a jövőben hány új egységet tervez létrehozni a kávéházlánc Magyarországon, de abban biztosak lehetünk, hogy nem ez lesz az utolsó.
„Nincsen meghatározott limit a fővárosi Starbucks kávézók számát illetően. Természetesen később vidéki nagyvárosokban is szeretnénk megjelenni, de először a fővárosban kell megerősödnünk” – mondta el Szabó Orsolya.
(pcs)
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
A gyors éttermek már nyugaton se olcsók
/2025.08.18.
Ha csak az utóbbi 10 évet nézzük az Egyesült Államokban, a McDonald’s-ban a termékek átlagosan ára megduplázódott, de a McChicken átlagos ára $1-ról $3-ra nőtt 2014 óta. Az infláció egyébként ugyanabban az időszakban 31% volt, tehát ezt követve csak $1,31-nek „kéne” lennie McChicken-nek.
Az év elején több mint 1500 étterem váltott tulajdonost, megkérdőjelezve az utóbbi 25 év trendjeit.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Interjú Brünner Istvánnal, a Gofrim franchise hálózat alapítójával
A Touch Coffee Smart Bar egy innovatív, teljesen automatizált önkiszolgáló kávézó koncepció, amely modern technológiával párosítja a minőségi kávé élményét. A franchise rendszer már Kanadában és az Egyesült Államokban is bizonyított, most pedig további terjeszkedésre készül.
legolvasottabb
Intenzívebb expanzió
/2015.06.15.
Magyarországon is elérhetővé tette franchise koncepcióját az amerikai székhelyű Popeyes Louisiana Kitchen csirkés gyorsétterem lánc.
A franchise, mint gazdasági forma több mint 300 szektorban van jelen, az éttermektől a fodrászokon át, az online oldalakig.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Az elmúlt két évben a DODO szinte teljes egészében franchise-alapú működésre állt át Magyarországon: míg 2023 augusztusában 50%-os volt a franchise-partnerek aránya, ezt az értéket mostanra sikerült megduplázni.
Megmutatjuk, kinek és miért érdemes részt venni a 2025. április 3-án megrendezésre kerülő Franchise Expo-n.
népszerű a fórumban
Az egymilliárd fontos határ
Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...
Az igazi sportbár hangulat
THE TILTED KILT... :)
Egészség és élvezet együttese
Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano
Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!
Négy az egyben
Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Kedves Zizu! További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.