Először jelentett profitot a Starbucks
16 év után, a tavalyi volt a kávé-óriás első nyereséges éve Nagy-Britanniában. A szigetországi franchise partnerek száma már 100 fölött.
A 2014-es pénzügyi év után 1,1 millió fontos nyereséget jelentett a Starbucks Nagy-Britanniában – az első alkalom az 1998-as szigetországi indulása óta. A kávézólánc bruttó nyeresége 24 százalékkal, 98,8 millió fontra nőtt, míg a tavalyi évet például 20 millió fontos veszteséggel zárta az Egyesült Királyságban. A vállalatot az elmúlt években sok támadás érte a médián keresztül az angol adótörvényeket kijátszó könyvelési gyakorlata miatt. Törvényt nem sértett a kávézólánc, ennek ellenére a botrány komoly csorbát ejtett a Starbucks megítélésén és vásárlói elégedetlenséget eredményezett.
Mark Fox ügyvezető-igazgató az éves eredményeket a következőképp kommentálta: „A vállalat erős teljesítménye egy stratégiaváltás eredménye, aminek fókuszában az alkalmazottaink melletti elkötelezettségünk, a vásárlóknak nyújtott érték növelése, valamint – a kávézó-portfólió és az óvatos költséggazdálkodás kiegyensúlyozásával – az üzleti növekedés és üzleti modellünk fejlesztése szerepelnek.”
Az elmúlt három évben a Starbucks 67 nem rentábilis, saját tulajdonú üzletét zárta be, amihez 121 új kávézó megnyitása társult. A vállalati egységek mellett a kávéóriás sikeresen integrálta franchise rendszerét nagy-britanniai hálózatába, és az elmúlt két évben 100 franchise egységet telepítettek franchise partnerek. Ezzel csak a brit hálózat 791 Starbucks kávézót számlál.
Európában a márka már több mint 1800 üzlettel van jelen, az öt legtöbb kávézóval rendelkező piacot Nagy-Britannia, Törökország, Németország, Franciaország és Oroszország jelentik.
Magyarországon 2010-ben jelent meg a Starbucks. Hazánkban a kávé óriás egyelőre nem tette elérhetővé franchise programját, a magyarországi kávézókat a hazai jogtulajdonos Amrest Kft. üzemelteti.
Other concepts from sector gasztronómia
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
