2014 legjobb kávézólánca
A Costa Coffee franchise negyedik alkalommal vehette át az európai kávéipar legrangosabb elismerését. A Starbucks is erősödött.
Az Allegra Group bejelentette az európai Coffee Awards díjátadó 2014-es győzteseit isztambuli kávé szimpóziumán. Az idei évben, sorozatban negyedik alkalommal, az angliai székhelyű Costa Coffee vehette át az Európa legjobb kávézólánc márkájának járó elismerést. A második helyen – a tavalyihoz képest egy helyet előrelépve – a Starbucks végzett, melyet követ a Caffé Nero.
„A díjak a cég kávé iránti odaadásának, munkatársaink munkájának és annak a szenvedélynek az igazolása, amivel folyamatosan, egy a világon egyedülálló kávéházi élmény megteremtésén dolgozunk. Ezt a fantasztikus eredményt nem érhettük volna el partnereink támogatása és baristáink odaadása nélkül. Az, hogy vendégeink és a szakmabeliek egyaránt ránk szavaztak, nagyon sokat jelent számunkra” – nyilatkozta Andy Marshall, a nemzetközi franchise ügyvezető igazgatója, aki maga is életműdíjban részesült az európai kávé piac fejlődéséért végzett munkájáért.
Érdekesség, hogy míg tavaly a Costa Coffee elsősége magáért beszélt, úgy idén már meg-megremegett a talaj a brit kávézólánc lába alatt. Míg tavaly két regionális szinten – Nagy-Britanniában és Dél-Európában – is a bezsebelte a legjobb kávézóláncnak járó díjat, úgy idén már mindkét régióban a második helyre szorult. Ráadásul egyre nagyobb teret nyer a globális versenyfutásban elsőszámú versenytársnak számító (és nyerésre álló) Starbucks, amely az idei évben az első helyen végzett Észak-Európában és második lett a nyugat-európai régióban, viszont összesítettben a Costa mögé, a második helyre szorult.
Az olasz testvérpár Sergio és Bruno Costa által 1971-ben, Londonban alapított Costa Coffee jelenleg Nagy-Britannia leggyorsabban növekvő és a világ második legnagyobb kávézólánca. A márka több mint 30 országban közel 3000 kávézóval van jelen szerte a világon.
Other concepts from sector gasztronómia
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
