Elérhető és vonzó vállalkozói út
Vajon lesz valaha is olyan szexi a franchise, mint az IT és tech cégek? A Subway szerint igenis lesz.
A vállalkozók megítélése egyre pozitívabb úgy (a vállalkozásindítás kapcsán egyébként nemzetközi szinten borúlátónak számító) Magyarországon, ahogy szerte a világban. Sőt, egyes országokban (mint például az Egyesült Államok) a vállalkozók egyenesen az új rock sztárok. Sok olyan sikertörténetet hallunk, hogy húszon-éves fiatalok, akik a főiskolát, egyetemet otthagyva inkább valami nagyba fogtak és saját vállalkozásba kezdtek. A leggyakrabban azonban ezek a fiatalok a tech cégek és startupok felé fordulnak – nem pedig franchise hálózatok felé. A Subway ezen próbál változtatni.
A hónap elején a Subway kihirdette második ’Virtual Subway Global Challenge’ versenyének győzteseit. Az üzleti szimulációs játék több mint száz országban tette lehetővé főként 18-24 éves vállalkozók számára, hogy saját virtuális Subway éttermet építsenek, működtessenek, fejlesszenek és reklámozzák azt. A mögöttes cél az, hogy a résztvevők úgy tekintsenek az éttermi franchise koncepciókra, mint egy elérhető és vonzó vállalkozói út.
„Vannak óriási, fiatal vállalkozókat összehozó konferenciák, és ezeken szinte soha nem beszélnek a franchise-ról vagy az éttermi szektorról. A figyelem a tech szektorra szegeződik” – nyilatkozta Jennifer Kushel, a Global Challenge szervezésén a gyorsétterem hálózattal együttdolgozó Young & Successful Media alapítója az Entrepreneur magazinnak.
A Global Challenge verseny nevezői először megismerkedhettek a Subway működésével és történetével, gyakorlati tapasztalatot szereztek a régiójukban lévő Subway üzletekről. Ezután egy hathetes megmérettetést teljesítettek, ami során egy személyre szabott szendvicset kellett kifejleszteni, versenyezni egy fényképes ”vadászatban” (’Scavenger Hunt’ játékban) és kidolgozni egy promóciós kampányt virtuális üzletük számára.
Akikhez elért az üzenet, azok körében működni látszik: a Global Challenge minden negyedik versenyzője kifejezte érdeklődését aziránt, hogy a jövőben a Subway-nek dolgozzon. Azonban a Subway továbbra is fenntartja, hogy a verseny célja elsősorban nem az volt, hogy franchise átvevőket neveljenek, hanem az, hogy a fiatalok körében világszerte népszerűsítsék a vállalkozói létet és a franchise-t. „A cél nem az volt, hogy franchise licenceket értékesítsünk. A cél az volt, hogy inspiráljunk és elérjük, hogy az emberek gondolkozzanak erről” – mondja Don Fertman fejlesztési igazgató.
Jennifer Kushnell még hozzá tette, hogy ezzel a versennyel a Subway „most elvetette a magokat ahhoz, hogy három év múlva bármelyik diák azt mondhassa, ő nem akar egy hétköznapi állást, saját vállalkozást szeretne. De, nem akar magára maradni vállalkozásával, szeretne segítséget, támogatást, képzést és fejlesztéseket – amiket a franchise kínál.”
franchise katalógus megtekintése
Other concepts from sector gasztronómia
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
