Indul a Fröccsbusz franchise

2011 májusa óta találkozhatunk Fröccsbuszokkal szerte az országban, alapvetően kisebb-nagyobb rendezvényeken, fesztiválokon vagy akár a Balatonnál majd' egész nyáron. A Fröccsbusz koncepció lényege, hogy VW Transporter típusú (36 éves) kisbuszokat alakítottak át úgy, hogy mobil egységekként az ország bármely pontján egyszerűen felállíthatóak és működés-készek legyenek. Emellett pedig a vállalkozás létrehozott egy olyan arculatot, melynek középpontjában a hungarikumnak számító hűsítő ital áll. Mára már három ilyen egység készült el, és áprilistól már franchise rendszerben lehet csatlakozni a csapathoz.
Ideálisan két fős személyzetre van szükség egy Fröccsbuszba, melyek ’B’ típusú jogosítvánnyal vezethetőek, de van, hogy érdemesebb szállítani őket egy hosszabb táv megtételénél. Olyan potenciális partnerek jelentkezését várja a vállalkozás, akik rátermettek egy ilyen vendéglátó egység üzemeltetésére. - „Releváns szakmai tapasztalat nem feltétlenül szükséges, mivel könnyen elsajátíthatóak a buszok működtetéséhez szükséges teendők” – mondta el Vécsei Mihály, a Fröccsbusz Kft. tulajdonosa.
A leendő franchise partnerek egy meghatározott, kizárólagos területen működhetnek egy dinamikusan fejlődő márkanév alatt, illetve élvezhetik a teljes körű PR és kommunikációs stratégia, az előnyös beszerzési kondíciók és a hatékony munkafolyamatok előnyeit. „Jövőbeli franchise partnereink teljes körű üzletvezetési és technikai képzésben részesülnek, illetve megkapnak egy, a gyakorlatban sokat próbált és a hazai fröccs és borkultúra népszerűsítését is segítő üzleti koncepciót.”
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

A Fornetti prémium termékeivel és különleges eljárásaival forradalmasította a pékipart, miközben franchise hálózatát Európa-szerte bővíti.
Az Eat Salad egy francia gyorsétterem-lánc, amely testreszabható salátákat, tálakat és wrap szendvicseket kínál.
A baguette és croissant után nem meglepő, hogy az egyik ikonikus pékség hálózat Franciaországban indult. Mára viszont már globális jelenlétre tett szert.
10 év után 800 egységet nyitott és 20%-os piaci részesedést szerzett a lengyel gasztro szektor kültéri szegmensében a Sweet Gallery.
A 2000-es évek elején szinte minden európai országban jelen volt a hálózat, Németországban a Benelux államokban, sőt még hazánkban is. Akkoriban több problémával is küzdött a franchise óriás, hiszen az új piac teljesen más elvárásokat támasztott a hálózat elé. Amikor 2002-ben kivonult a Wendy’s Magyarországról az volt a közvélekedés, hogy drágább versenytársainál, és ezért nem tudta elérni a kívánt forgalmat.
legolvasottabb

A franchise, mint gazdasági forma több mint 300 szektorban van jelen, az éttermektől a fodrászokon át, az online oldalakig.
Az ingatlanos szakma társadalmi megítélése ellenére egy gyorsan megtérülő befektetéssé válhat.
Megmutatjuk, kinek és miért érdemes részt venni a 2025. április 3-án megrendezésre kerülő Franchise Expo-n.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
A nagy kávézó franchise hálózatok magyarországi piacrészesedése mindössze pár százalék, mégis ők jelentik az ágazat növekedésének motorját.
népszerű a fórumban
Az egymilliárd fontos határ
Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...
Az igazi sportbár hangulat
THE TILTED KILT... :)
Egészség és élvezet együttese
Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano
Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!
Négy az egyben
Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Kedves Zizu! További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.