Megnyitott az első európai Subway Café
Legnagyobb vetélytársát, a McDonald’s-t követve úgy döntött az étteremhálózat, hogy maga is kávézóláncot indít.
Lengyelországban, a katowicei vasútállomáson nyitotta meg kapuit az első európai Subway Café október végén. Az új koncepciót már tesztelik az Egyesült Államokban, ahol több mint húsz egység üzemel. A katowicei Subway Café-ban a megszokott szendvicsválaszték mellett kávékülönlegességeket és süteményeket is fogyaszthatnak a vendégek. Az étterem belső kialakítása úgy lett megtervezve, hogy minél gördülékenyebben szolgálhassák ki a látogatókat.
"Lengyelország nagyon ígéretes és folyamatosan változó piac, ezért is szerettük volna itt létrehozni az első ilyen európai kezdeményezésünket. Hatvankét Subway étterem működik sikeresen az országban és ezek száma folyamatosan nő, így biztosak lehetünk benne, hogy itt nem fog elbukni az új koncepciós egység sem. Az elkövetkezendő hat hónap eredményei eldöntik majd, hogy van-e értelme megkezdenünk a további terjeszkedést Európában." – mondta Martin Princ, a Subway közép-kelet európai terjeszkedéséért felelős igazgatója.
A Subway hálózata 99 országban van jelen, több mint 38 ezer éttermével, és ezzel a világ legnagyobb étteremhálózata az egységei száma alapján. Magyarországon 14 étterem üzemel, de több helyszínen is folynak előkészületek új egységek nyitásához. Helyszíntől és mérettől függően 80,000 – 190,000 euró közötti kezdő befektetésre van szükség egy saját Subway étterem nyitásához, a havi royalty pedig 8%.
(pcs)
franchise katalógus megtekintése
Other concepts from sector gasztronómia
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: Bagett, croissant egy bejáratott pékség franchise-ban
Frissen sült kenyér, vajas péksütemények és több mint négy évtizedes üzleti tudás – röviden ez a La Mie Câline sikerének receptje. A vezető...
A beltéri játszóházak családbarát franchise-modellje
Egy skálázható beltéri játszóház-koncepció, amely a szórakozást, a vendéglátást és a rendezvényszervezést ötvözi – nagy forgalmú helyszínekre és...
Fenntartható vízellátás franchise modellben – ezt kínálja a Freewater4u
A Freewater4u egy nemzetközi franchise hálózat, amely légköri víztermelő rendszerek és víztisztítási technológiák fejlesztésével, telepítésével és...
Egészséges ételekkel hódítana meg Európát ez a fast-casual franchise
A Pandora Greenbox egy gyorsan növekvő fast-casual éttermi franchise, amely egészséges bowlokra, friss salátákra, növényi alapú ételekre és...
