Nem várt eredmény a Burger Kingnél
A harmadik negyedéves adatok felülmúlták a várakozásokat, de még így is elmaradnak a tavalyi eredményektől.
Az amerikai gyorsétteremlánc napokban közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentésében 451 millió dolláros árbevétel mellett 6,6 milliós adózott profitot könyvelhetett el. Ez 26 százalékos visszaesést jelent 2011 ugyanezen időszakához képest az árbevétel tekintetében, valamint az adózott profit is csak hatoda a tavalyinak. Az eredményeket azonban több egyszeri tétel is rontotta, amelyek kiszűrésével már sokkal kedvezőbb képet kapunk: a legalább egy éve nyitva tartó éttermek forgalma 1,4 százalékkal nőtt, és a nyereség is meghaladta az egy évvel ezelőttit.
Bernardo Hees, a Burger King Worldwide ügyvezető igazgatója kiemelte: „részvénytársaságként az erőt próbáló globális gazdasági környezet ellenére is sikerült jól zárnunk a harmadik negyedévet is. Szerencsések lehetünk, mivel a Burger King a gyorséttermi szektor talán legismertebb márkaneve. Büszkék vagyunk munkatársaink, illetve franchise partnereink kemény munkájára és elkötelezettségére, akik azon dolgoznak, hogy erős eredményekkel zárjunk egy olyan évben, ami sok kihívást tartogatott a Burger King hálózata számára.”
A hálózat új stratégiájának részeként 221 saját tulajdonú éttermet adott át franchise partnereknek az elmúlt három hónap alatt. Ezekből 182 egység az Egyesült Államokban, 39 pedig más piacokon lett átadva.
Other concepts from sector gasztronómia
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: francia gourmet street food 4 keréken
Prémium hamburgerek, fish & chips, friss saláták és házi desszertek – mindez egy guruló konyhából? A francia LARI'S & CO 2014 óta bizonyítja, hogy...
Franchise körkép: technológiával és nemzetközi márkaerővel tarolná le a futárpiacot az easyCourier
Az easyCourier a ciprusi Svelta Courier újramárkázásával született futárszolgálat, amely immár a világszerte ismert easy márkacsalád tagjaként...
Franchise körkép: Guruló üzlet, stabil bevétel
Az Autosmart a professzionális járműápolási és tisztítószerek egyik vezető gyártója és forgalmazója, amely Európa egyik legnagyobb mobil franchise...
Franchise körkép: 70 éve pörgeti az autószerviz-piacot a világ egyik legnagyobb hálózata
Autójavítás, fékek, kipufogó, gumiabroncsok, diagnosztika – a Midas nevét a világ számos pontján ismerik az autósok. Az 1956-ban alapított...
