A bécsi Westbahnhof melletti étterem bemutatkozó helyszínéül is szolgál a neves olasz belsőépítész, Matteo Thun új dizájnjának, ami egyfajta továbbgondolása az előzőnek és egyben kifejezi a Vapiano márka alapelveit: az étel frissessége és a főzés szeretete. A további éttermek már a Matteo Thun tervezte, új generációs kialakítással nyithatnak, így feltehetően a következő magyarországi egység is.
Az új kialakítás az előzőre támaszkodik, így maradtak a barátságos és otthonos hangulatot teremtő elemek (tágas, világos, nyitott terek, nagyméretű bútorok, természetes anyagok), de emellett a frissesség és természetesség tükrözése volt a középpontban. A bécsi egységben olyan újításokkal találkozhatunk, mint az élő növényfal, a friss zöldség “dobozok” és a Pastamanifattura-ba való betekintés, amik mind a Vapiano által képviselt értékeket hivatottak kifejezni: kizárólag friss ételek és egyéni, személyes elkészítés.
A Vapiano koncepció lényege, hogy egyszerre ötvözze a gyors-éttermi időhatékonyságot a hagyományos, beülős éttermek minőségével. Erre alapozva nyitotta meg első éttermét a német alapítású vállalkozás 2002-ben Hamburgban. Az első étterem sikere után újak követték azt, majd 2004-től franchise rendszerben folytatódott a terjeszkedés Németországban és külföldön egyaránt. Mára a Vapiano franchise hálózatnak 4 kontinens 28 országában több mint 100 egysége nyílt, ezek közül 3 Magyarországon, az első 2007-ben.
Az alapítás tizedik évfordulója alkalmából a kidolgozott új dizájn mellett a Vapiano minden éttermében ünnepi akciókkal és meglepetésekkel is készül vendégei számára.
(tup)
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

Ha csak az utóbbi 10 évet nézzük az Egyesült Államokban, a McDonald’s-ban a termékek átlagosan ára megduplázódott, de a McChicken átlagos ára $1-ról $3-ra nőtt 2014 óta. Az infláció egyébként ugyanabban az időszakban 31% volt, tehát ezt követve csak $1,31-nek „kéne” lennie McChicken-nek.
Az év elején több mint 1500 étterem váltott tulajdonost, megkérdőjelezve az utóbbi 25 év trendjeit.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Interjú Brünner Istvánnal, a Gofrim franchise hálózat alapítójával
A Touch Coffee Smart Bar egy innovatív, teljesen automatizált önkiszolgáló kávézó koncepció, amely modern technológiával párosítja a minőségi kávé élményét. A franchise rendszer már Kanadában és az Egyesült Államokban is bizonyított, most pedig további terjeszkedésre készül.
legolvasottabb

A franchise, mint gazdasági forma több mint 300 szektorban van jelen, az éttermektől a fodrászokon át, az online oldalakig.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Az elmúlt két évben a DODO szinte teljes egészében franchise-alapú működésre állt át Magyarországon: míg 2023 augusztusában 50%-os volt a franchise-partnerek aránya, ezt az értéket mostanra sikerült megduplázni.
Spanyol gasztro-óriással a háttérben már a szomszédban jár az amerikai pizzérialánc. A magyarországi mester franchise jog is elkelt.
Egy újabb karantén esetén előnyt élvezhet a fogyasztók között ez az étteremtípus. Pontosan mi is a ’ghost kitchen’ lényege?
népszerű a fórumban
Az egymilliárd fontos határ
Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...
Az igazi sportbár hangulat
THE TILTED KILT... :)
Egészség és élvezet együttese
Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano
Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!
Négy az egyben
Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Kedves Zizu! További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.