Magyarországra érkezik az amerikai filmekből jól ismert fánkozó
A Randy's Donuts 1952 óta fokozatosan beitta magát az amerikai kultúrába. Az ikonikus fánkozó most hazánkba érkezik és keresi első franchise partnerét.
A legtöbben bele se gondolnánk, de valószínűleg a magyarok többsége találkozott már ezzel a márkával. Legyen szó filmekről (Szellemírtók), rajzfilmekről (Simpson család) vagy játékokról (GTA), a franchise hálózat ikonikus egységei a hatalmas fánkokkal a tetőn valamennyi médiumban megjelentek. Talán olyan szerepet tölthet be egy fánk az amerikai gasztro kultúrában, mint itthon a lecsó. Külföldön azonban a reflektorfény jelentős részéért a Randy's Donuts a felelős, mely szinte egyedül épített kulturális szimbólumot a kerek desszertből.
A hálózat az utóbbi években kezdett igazán komoly nemzetközi terjeszkedésbe, eddig ugyanis főleg az Egyesült Államokra koncentrált. Most viszont Európában, többek között hazánkban terveznek üzletet nyitni. Franchise partner bevonásával fogják létrehozni az első egységet az öreg kontinensen és ez akár Magyarországon is lehet. A márka eddig főleg az ázsiai országokra fókuszált és csak most döntöttek úgy, hogy Európát is bevennék.
Pénzügyileg is kifizetődő lehetőséget kínál a fánkozó. Egyrészt kis üzlethelyiségben is működtethető, sok egységük például az autópályák melletti bódékból nőtte ki magát. Olyan megoldást is kínál a hálózat, melyben nem kell a fánkozóba külön konyhát építeni, hanem már készre sütve szállítják a fánkokat, ebben az esetben nem szükséges külön költséges konyhagépészetbe fektetni. Fontos hozzátenni azonban, hogy érdemes a konyhás kialakítást választani, ugyanis a Randy's márka erőssége éppen a friss, kézzel készített fánkok - illetve a több, mint különféle 50 íz.
A kiemelkedő forgalom érdekében a központ állandóan fejleszt és kirukkol új ízekkel és feltétekkel, melyeket gyakran kreatív együttműködések keretében más márkákkal közösen dobnak piacra. A sima cukormáz mellett, egyéb fánk különlegességeket is árul a hálózat (pl. csavart fánkok) és egyedi feltéteket, az ünnepekre pedig saját fánk összeállítással állnak elő. A Randy's Donuts leendő franchise átvevője a vállalati megrendelésekre is építhet a jövedelmező működés érdekében, ugyanis a hálózat rendszeresen szállít cégeknek és rendezvényekre néhány tucat fánktól egészen az 5000 darabos tételig. Emellett házhozszállításra is fel vannak készülve és törzsvásárlói programot is kínálnak saját applikációval.
Az étteremlánc az utóbbi évben kezdett igazán erősen terjeszkedni. A legtöbb amerikai csomóponton már megtalálhatók az egységei, de az év végéig a globális növekedés érdekében további 300 fánkozó megnyitására terveznek leszerződni, ennek felét (150 egységet) pedig már meg is nyitnának 2023-ban. Ezzel egy közel tízszeres hálózatbővítést terveznek a márkának, melynek részeként Európában Magyarország mellett többek között az Egyesült Királyságban és Svájcban is terjeszkednek. A korábbi bővülési hullámot is sikerrel kezelték, a Fülöp-szigeteken például 1 év leforgása alatt 8 éttermet nyitott a Randy's.
A franchise hálózat elsősorban olyan partnert keres hazánkban, aki a jövőben akár további üzletek megnyitására is készen áll az országos lefedettség érdekében, rendelkezik az üzletnyitáshoz szükséges tőkével, de legfőképp, szereti a fánkokat.
Az érdeklődők november 8-án a hálózat bemutkozó előadásán ismerhetik meg a koncepciót és az üzleti hátterét, ugyanis ekkor a Randy's vezetői személyesen is meglátogatják hazánkat. Az előadásra az alábbi űrlap kitöltésével tud jelentkezni.
Amennyiben további információt szeretne kapni a franchise ajánlatról, kérjük, töltse ki az alábbi űrlapot.
Other concepts from sector gasztronómia
Friss hírek
Mutasd mind
Green Line Clean: környezetbarát autómosó franchise
A Green Line Clean egy európai franchise hálózat, amely víz nélküli vagy alacsony vízfelhasználású autótisztítási technológiára épül. A koncepció...
MADO franchise: török fagylalt és kávézólánc hódítja meg a világot
A MADO egy török kávézó- és desszertlánc, amely a hagyományos maraşi fagylalttal, tejes desszertekkel, péksüteményekkel és kávézói termékekkel...
A 70 éves szülinapunkat óriás plakátokon ünnepeltük a 77 évest Tiktok-on
Hogyan változik egy közel százéves cég és hogy tud releváns maradni napjainkig?
BackWerk: az önkiszolgáló pékség-franchise, amely már 350 üzlettel hódítja Európát
A német BackWerk az önkiszolgáló pékségek úttörőjeként több mint két évtizede van jelen a piacon. A hálózat mára 350-nél is több egységet...
