Kinövi a vendégtermet az éttermek kínálata
Az amúgy stagnáló vendéglátó szektor alapfeltevése, hogy helyben fogyasztjuk a megrendelt ételt - ez a status quo igazán csak az utóbbi 1-2 évtizedben kezdett gyökeresen megváltozni. A pandémia után pedig a szektor költségekben fuldokló vállalkozásai új bevételi források után kutatnak, hogy kitörjenek a négy fal közül. Az "omnichannel" nevet viselő stratégia lényege, hogy az egycsatornás fogyasztási lehetőségeket, - ami eddig a helybenfogyasztás volt - kiszélesítse több csatornára, legyen szó házhoz rendelésről vagy szupermarketek polcain megjelenő márkázott termékekről.
A franchise hálózatokban az üzleti tudás mellett a legnagyobb érték eddig is a márka volt, vétek lenne nem kihasználni ennek az előnyeit. Miért korlátozza magát egy étterem az üzlethelyiségekre ha étel- és italautomatákban is árulhatja - nem is lenne idegen a gondolat, hisz hazánkban már könyveket is árulnak ilyen módon (POKET). A járvány 1-1 ingatlan helyett már inkább a disztribúciós pontokra koncentrálnak az étteremvezetők, a Saladworks salátázó már külön üzlethelyiség helyett kisebb alapterületen nyitott mini elosztó pontokat bevásárlóközpontokban. A saláták esetében kulcstényező a frissesség, mégis sikerült automatákon, szellemkonyhákon és egyéb csatornákon keresztül eljuttatni a kínálatot a fogyasztókhoz.
A Saladworks koncepciót üzemeltető WOWorks még a pandémia előtt kezdte a saláta-automaták tesztelését először kórházakban. De olyan lokációkat is kipróbáltak, melyekbe már készen összeállítva érkezik a saláta, így csak átvételi pontként működnek - és ennek megfelelően kisebb helyen is elférnek. Ezekből azóta 30-at is nyitott a márka.
Hasonló megoldás egy "virtuális márka" felállítása, melyeknek főleg a Foodoora-hoz hasonló házhozszállítási megoldások ágyaztak meg. A koncepció lényege, hogy egy konyhára több merőben eltérő márkát is felállít a cég, ahogyan egy étteremnek lehet hosszú vagy rövid étlapja. Így egy nagyobb "szellemkonyhából", mely nem rendelkezik valós vendégtérrel több eltérő nemzeti konyha kínálatát is elő lehet állítani. Így lehet az, hogy egy étterem egyszerre szolgál spanyol vagy éppen ázsiai fogásokat, csak mindezt eltérő márkák alatt teszi a jobb elérés érdekében.
Szintén újszerű megoldás franchise rendszerekben a késztermék előállítása. Ez már nagyobb falat a legtöbb márkának, nem kézenfekvő ugyanis a megoldás - hogyan kerüljön fel egy élelmiszerbolt polcaira a hamburgerező, ha eddig csak helyben sütött termékeket kínált? Szerencsére erre már hazánkban is akad példa, a Zing Burger például nyers összeállításokat kínált, melyeket a vendégek otthon süthetnek ki. Külföldön is többnyire az ehhez hasonló "előkészített alapanyag csomagokban" gondolkodnak az éttermek, legyen szó mirelit mozzarella rudakról vagy egy palacsintázó tésztakeverékéről. Hasonló kínálattal rendelkezik az Anjuna Ice Pops, mely jégkrémeit a franchise lokációk mellett szupermarketek polcain, előcsomagolva is árulja.
Az ehhez hasonló diverzifikációs próbálkozások a közeljövőben meglepő módokon szélesíthetik az éttermekről alkotott elképzeléseket. Hasonló folyamat mehetett végbe tech-cégek esetében, régen az Apple-t még személyi-számítógép vagy telefongyártóként ismerte a legtöbb fogyasztó, ma már nehéz lenne így körülírni, hiszen egy teljes ökoszisztémát épített - ezen a folyamaton mennek most végig az éttermek, habár még kérdéses mennyien járnak benne sikerrel.
BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
Az Eat Salad egy francia gyorsétterem-lánc, amely testreszabható salátákat, tálakat és wrap szendvicseket kínál.
A baguette és croissant után nem meglepő, hogy az egyik ikonikus pékség hálózat Franciaországban indult. Mára viszont már globális jelenlétre tett szert.
10 év után 800 egységet nyitott és 20%-os piaci részesedést szerzett a lengyel gasztro szektor kültéri szegmensében a Sweet Gallery.
A 2000-es évek elején szinte minden európai országban jelen volt a hálózat, Németországban a Benelux államokban, sőt még hazánkban is. Akkoriban több problémával is küzdött a franchise óriás, hiszen az új piac teljesen más elvárásokat támasztott a hálózat elé. Amikor 2002-ben kivonult a Wendy’s Magyarországról az volt a közvélekedés, hogy drágább versenytársainál, és ezért nem tudta elérni a kívánt forgalmat.
Egy érdekes gasztro lehetőséget kínál a Bike Cafe mely az Ice Cream almárka alatt kerékpáros modelljében fagylalttal hódítaná meg az utcákat.
legolvasottabb
Megmutatjuk, kinek és miért érdemes részt venni a 2025. április 3-án megrendezésre kerülő Franchise Expo-n.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Az ingatlanos szakma társadalmi megítélése ellenére egy gyorsan megtérülő befektetéssé válhat.
A H&M lett a legértékesebb kiskereskedelmi márka Európában, legnagyobb arányban divat és szupermarket hálózatok a listán.
A nagy kávézó franchise hálózatok magyarországi piacrészesedése mindössze pár százalék, mégis ők jelentik az ágazat növekedésének motorját.
népszerű a fórumban
Az egymilliárd fontos határ
Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...
Az igazi sportbár hangulat
THE TILTED KILT... :)
Egészség és élvezet együttese
Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano
Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!
Négy az egyben
Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Kedves Zizu! További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.