Five Guys / Az ikonikus piros-fehér színkombó mellett az étteremlánc étlapjáról is felismerhető
Péntek
2022.12.16.
Miért ritkák a hosszú menük, és mire vágyik a vendég, avagy a Five Guys sikerének a titka.
 

A Five Guys az egyik leggyorsabban növekvő hálózat közel 2000 étteremmel, és több mint 2 milliárd dolláros forgalommal. A koncepció egy kockázatos döntés eredményeként indult, ugyanis az alapító Jerry Murrell megkérdezte a három idősebb fiát, hogy az egyetemi alapjukból nem nyitnak inkább egy éttermet. A fiúk igent mondtak és így indult el a hálózat. 

A siker kulcsa az egyszerűségben rejlik már az egységek belső arculata is teljesen letisztult és egyszerű. A vásárló mindenhol a piros-fehér színkombinációval találkozik. Az ételek csomagolása is nagyon egyszerű jó részén még a koncepció logója sem jelenik meg. Jerry számára a minta a Thrasher’s volt, egy olyan kis stand a virginiai tengerparton ahol csak krumplit árulnak, mégis mindig sor volt előtte. Ezt követte a megvilágosodás, hogy nem sok, hanem kevés, de jól összeválogatott, minőségi termékre van szükség.

Az első egység nyitásakor csak hamburgert, sült krumplit és, hotdogot lehetett kapni, az üdítők mellett. Azóta sem bővült komolyan az étlap mind a 2000 étteremben csak ezeket a termékeket, illetve még néhány szendvics, valamint 2014 óta turmixok elérhetőek a vásárlók számára.

A kevés termékkel nem csak a konyha egyszerűsödik, de a hálózat állítja ez a minőség garanciája is. Az alapanyagok közül egyet sem fagyasztanak, a zsömléket helyben sütik, a krumplit helyben vágják és mogyoró olajban sütik. Érdekesség, hogy amikor először kerestek krumpli beszállítót bementek a Thrasher’s-be és megkérdezték, ők hol veszik a krumplit. 

Az ételek mindig rendelésre készülnek, ezért többet is kell várni, sőt Jerry egyszer kirakott egy táblát. „Ha sietsz, sok jó hamburgerező van nem messze innen.” Emellett a hálózat alig költ marketingre, abban hisznek, hogy az elégedett vásárló a legjobb reklám. 

A Five Guys-nak talán eddigi legnagyobb reklámját is egy elégedett vásárló okozta, hiszen 2009-ben teljesen váratlanul Barack Obama amerikai elnök is meglátogatott egy éttermet, és elvitelre kért néhány hamburgert.

A Five Guys azért sem növelte jelentősen étlapját, mert egy-egy új termék behozása gyakran sokkal, több macerával jár, mint eredménnyel, a legjobb példa erre a McPizza. 1989-ben vezette be a McDonald’s és rövid időn belül 2000 helyen lehetett kapni az új terméket. A pizzához át kellett alakítani az egész konyhát új sütők, hűtők kerültek be, és a dobozokat is valahova rakni kellett, emellett a kiadó ablak nem volt elég széles a drive-thrue-ban, így rengeteg helyen ki kellett bontani a falat és újra tervezni a pizzás doboz méretére. 

Az elkészítési idő is hasonló nehézség, hiszen míg egy átlag menü néhány perc alatt megvan, addig a pizzára több mint 10 percet kellett várni, ezzel rombolva a gyorséttermi élményt. A beszámolók szerint a pizzák egyébként meglepően finomak voltak, de vásárlók részben az lassúság, részben a piac telítettsége miatt (Domino’s, Pizza Hut, Little Cesars stb.) nem szoktak át a McPizzára, úgyhogy 2000 óta nem része a menünek. 

Ha valaki mégis megkóstolná, Orlandóban még kapható az McDonald’s pizzája.


A Five Guys étlapja /
Franchise tanácsadó

BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

A prémium pékségek francia ősatyja /2024.09.03.

A baguette és croissant után nem meglepő, hogy az egyik ikonikus pékség hálózat Franciaországban indult. Mára viszont már globális jelenlétre tett szert.

Franchise körkép: hódítanak külföldön a mobil éttermek /2024.07.23.

10 év után 800 egységet nyitott és 20%-os piaci részesedést szerzett a lengyel gasztro szektor kültéri szegmensében a Sweet Gallery.

Miért nincs Wendy’s Európában? /2024.07.16.

A 2000-es évek elején szinte minden európai országban jelen volt a hálózat, Németországban a Benelux államokban, sőt még hazánkban is. Akkoriban több problémával is küzdött a franchise óriás, hiszen az új piac teljesen más elvárásokat támasztott a hálózat elé. Amikor 2002-ben kivonult a Wendy’s Magyarországról az volt a közvélekedés, hogy drágább versenytársainál, és ezért nem tudta elérni a kívánt forgalmat.

Franchise körkép: Kerekes fagyi /2024.05.24.

Egy érdekes gasztro lehetőséget kínál a Bike Cafe mely az Ice Cream almárka alatt kerékpáros modelljében fagylalttal hódítaná meg az utcákat.

Hogyan trükköznek a vásárlókkal az étteremláncok? /2024.05.02.

Tavaly év végén már felreppentek a hírek miszerint hazánkban is megnyílhat végre az első Five Guys. Ennek apropóján is érdemes belenézni, hogy milyen pszichológiai trükköket alkalmaznak a franchise hálózatok, különösen az éttermek, hogy jobban hozzáférjenek a pénztárcánkhoz.

népszerű a fórumban

Az egymilliárd fontos határ

Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...

1 hozzászólás
utolsó 2020.02.16.
Az igazi sportbár hangulat

THE TILTED KILT... :)

1 hozzászólás
utolsó 2016.08.22.
Egészség és élvezet együttese

Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.

1 hozzászólás
utolsó 2014.08.02.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano

Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!

1 hozzászólás
utolsó 2013.11.07.
Négy az egyben

Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c

1 hozzászólás
utolsó 2013.10.24.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Kedves Zizu!   További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise

Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.21.