Budapestet is meghódította a Waffini
Mielőtt franchise partner lettél mivel foglalkoztál?
Könyvelő és adótanácsadó vagyok 26 éve, ez a cégem fő profilja, a feleségemnek pedig a szépségiparban van vállalkozása, úgyhogy ez annyira nem idegen nekünk. De a pandémia rávilágított arra, hogy csak egy lábon állni kevés. Valami, pluszt kellett behozni vállalkozásba és a vendéglátás mellett döntöttünk. A Károlyékat (a koncepció rendszergazdája) már régóta ismerem innen jött az ötlet, hogy Waffini legyen.
Miért nem önállóan indultatok el?
A franchise az egyszerű. Egy kész dolgot kapsz, egy kész termék listát, egy kész know-how-t, egy bejáratott designt. Sokkal egyszerűbb az elindulás mintha nekem kéne egyedül mindent kitalálni.
Én pontosan ezért választottam ez a formát, hiszen készen kaptam mindent, nem kellet a nulláról felépíteni egy vállalkozást.
A központ mennyire vett részt a kialakításban?
Teljesen. Többször leültünk átbeszéltünk minden lépést a lokáció választástól kezdve a tervezésen át a beruházás legapróbb lépéséig. A kezdetben több lehetséges helyet is vizsgálatunk Budán és Pesten is. Egy séta alkalmával találtunk rá erre az üzlethelyiségre, és akkor jött az ötlet, hogy a belvárosban legyen.
Az első pillanattól fogva mellettünk álltak, segítettek a design kialakításban, a bútorok beszerzésében, a marketingben. Úgy érzem, hogy minden szükséges támogatást megkaptunk.
Mi volt a legnagyobb kihívás a kialakítás során?
A munkaerő felvétellel szerencsénk volt, sokan jelentkeztek és sikerült egy 8-10 fős társaságot összeszervezni, akik nagyon jól dolgoznak. A rejtett hibák hozták a legnagyobb kihívásokat, az üzlethelyiség 1,5 évig zárva volt, nem foglalkoztak vele. Ezáltal nagyon sok probléma volt a víztől kezdve a gázig szinte mindennel kellett dolgoznunk. Amikor szétszedtük a helyet akkor derült ki, hogy ez se működik, az se működik….
Már három hete nyitva vagytok, mi eddigi a tapasztalat?
Változó, a hét eleje gyengébb, a vége erősebb… Még nem vagyunk annyira ismertek, de az szépen látszik, hogy folyamatosan növekszik a vendégszám.
Főleg külföldiek vannak?
90%-ban igen. Szeretnénk nyitni a magyar vendégek felé is, sokan érdeklődnek, szeretnek minket, de nem jönnek be miattunk a belvárosba.
Mit vársz a következő néhány hónaptól, illetve néhány évtől?
Azt várom, hogy az első fél évben elérjük a nulla pontot. Ahhoz, hogy az emberek megismerjek a gofrizót és jó híre menjen városszerte idő kell. Ha ezt az ismertséget elértük, onnantól lehet a nyereségességre fókuszálni.
A gofri / A már-már megszokott gofri, nem csak látványos, de finom is. BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT
A gyors éttermek már nyugaton se olcsók
/2025.08.18.
Ha csak az utóbbi 10 évet nézzük az Egyesült Államokban, a McDonald’s-ban a termékek átlagosan ára megduplázódott, de a McChicken átlagos ára $1-ról $3-ra nőtt 2014 óta. Az infláció egyébként ugyanabban az időszakban 31% volt, tehát ezt követve csak $1,31-nek „kéne” lennie McChicken-nek.
Az év elején több mint 1500 étterem váltott tulajdonost, megkérdőjelezve az utóbbi 25 év trendjeit.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Interjú Brünner Istvánnal, a Gofrim franchise hálózat alapítójával
A Touch Coffee Smart Bar egy innovatív, teljesen automatizált önkiszolgáló kávézó koncepció, amely modern technológiával párosítja a minőségi kávé élményét. A franchise rendszer már Kanadában és az Egyesült Államokban is bizonyított, most pedig további terjeszkedésre készül.
legolvasottabb
A franchise fogalma
/2019.04.13.
A franchise, mint gazdasági forma több mint 300 szektorban van jelen, az éttermektől a fodrászokon át, az online oldalakig.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Magyarországon is elérhetővé tette franchise koncepcióját az amerikai székhelyű Popeyes Louisiana Kitchen csirkés gyorsétterem lánc.
Megmutatjuk, kinek és miért érdemes részt venni a 2025. április 3-án megrendezésre kerülő Franchise Expo-n.
Az elmúlt két évben a DODO szinte teljes egészében franchise-alapú működésre állt át Magyarországon: míg 2023 augusztusában 50%-os volt a franchise-partnerek aránya, ezt az értéket mostanra sikerült megduplázni.
népszerű a fórumban
Az egymilliárd fontos határ
Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...
Az igazi sportbár hangulat
THE TILTED KILT... :)
Egészség és élvezet együttese
Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano
Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!
Négy az egyben
Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Kedves Zizu! További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.