Hazai és nemzetközi terjeszkedéshez keres franchise partnereket a hummusbar

Mára sokan ismerik és szerencsére sokan szeretik is a hummusbar által kínált közel-keleti ételkülönlegességeket. Az étkezési szokások változásának köszönhetően pedig az is gyakori, hogy valaki a vegetáriánus étel kínálata miatt ismerte meg a brandet és szerette meg az ízletes fogásokat.
A franchise-ot alapító tulajdonos célja, hogy a jövő szuper food-ját minél több ember számára elérhetővé tegyék a hummusbar éttermei. Saját receptúra alapján, évekig tartó tökéletesítési folyamatnak köszönhetően mára olyan gyártási technológiát dolgoztak ki, melynek segítségével távoli lokációkat is ki tudnak szolgálni a kizárólag tartósítószer mentesen készülő alapanyagokkal. Küldetésük, hogy vendégeik visszajárjanak a kézzel és szívvel készített ételekért és éttermeik bensőséges hangulatáért (handmade, heartfelt).
A franchise hálózattá válás útja nekik sem volt egyszerű, de minden szembejövő akadályban csak a lehetőséget látták, látják. Szenvedélyünk viszi őket előre, ennek eredményeként Budapesten kívül már Szófiában, Pozsonyban, valamint Lisszabonban is üzemel hummusbar branch. A nyitás napjától sikeresen működik minden egyes éttermük. A Covid pandémia miatti lezárások alatt a kiszállításoknak köszönhetően minden étterem végig üzemelt, sőt új branch nyitására is sor került.
A már több mint 20 éttermükben járva boldog és elégedett embereket látni, akik jóízűen fogyasztják a hummusbar konyhákban készülő finomságokat. Ez pedig boldoggá és elégedetté teszi a franchise tulajdonosait is.
S ami még elégedetté teszi őket, az az éttermek által a franchise partnereknek és a munkavállalóknak biztosított stabil jövedelem. Üzleti modelljük egyszerű, a befektetés megtérülése gyors, a bevételek kiemelkedőek. A sikeres üzletvitelhez nem szükséges előzetes vendéglátói tapasztalat. Franchise partnereiket az üzlethelyiség kiválasztásától az étterem megnyitásáig, továbbá a működés szakaszában is folyamatosan támogatják.
A brand által képviselt minőségi ételeken túl a kipróbált know-how, a könnyű működési rendszer, az online oktatási rendszer, a partnereknek szóló információs oldal és a folyamatos támogatás mind-mind segítik a franchise partnereket sikeresen üzemeltetni minden hummusbar egységet.
A hummusbar elsősorban Magyarország vidéki nagyvárosaiban és külföldön keres franchise partnereket. Budapesten limitált számban van lehetőség új branch nyitásra.
Amennyiben felkeltette érdeklődését a hummusbar franchise lehetőség, további részletekről az alábbi elérhetőségeken tájékozódhat.
Gyenei Gyöngyvér
Franchise Sales
+36 30 336 5320
gyongyver@hummusbar.hu

BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

A Touch Coffee Smart Bar egy innovatív, teljesen automatizált önkiszolgáló kávézó koncepció, amely modern technológiával párosítja a minőségi kávé élményét. A franchise rendszer már Kanadában és az Egyesült Államokban is bizonyított, most pedig további terjeszkedésre készül.
A Fornetti prémium termékeivel és különleges eljárásaival forradalmasította a pékipart, miközben franchise hálózatát Európa-szerte bővíti.
Az Eat Salad egy francia gyorsétterem-lánc, amely testreszabható salátákat, tálakat és wrap szendvicseket kínál.
A baguette és croissant után nem meglepő, hogy az egyik ikonikus pékség hálózat Franciaországban indult. Mára viszont már globális jelenlétre tett szert.
10 év után 800 egységet nyitott és 20%-os piaci részesedést szerzett a lengyel gasztro szektor kültéri szegmensében a Sweet Gallery.
legolvasottabb

A 2000-es évek elején szinte minden európai országban jelen volt a hálózat, Németországban a Benelux államokban, sőt még hazánkban is. Akkoriban több problémával is küzdött a franchise óriás, hiszen az új piac teljesen más elvárásokat támasztott a hálózat elé. Amikor 2002-ben kivonult a Wendy’s Magyarországról az volt a közvélekedés, hogy drágább versenytársainál, és ezért nem tudta elérni a kívánt forgalmat.
A franchise, mint gazdasági forma több mint 300 szektorban van jelen, az éttermektől a fodrászokon át, az online oldalakig.
Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
Húsz éves szünet után ismét megvetette a lábát a Wendy's az Egyesült Királyságban, és vele Európában.
A TikTok, több mint egymilliárd felhasználójával, mára sokkal több lett, mint egy szórakoztató alkalmazás. Fedezd fel, hogyan vált a platform valódi, fizikai üzletekből álló franchise hálózatok ugródeszkájává!
népszerű a fórumban
Az egymilliárd fontos határ
Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...
Az igazi sportbár hangulat
THE TILTED KILT... :)
Egészség és élvezet együttese
Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano
Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!
Négy az egyben
Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Kedves Zizu! További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.