Tovább terjeszkedett a magyar gofrizó
A 2019-ben indult hálózat már a harmadik gofrizóját nyitotta meg a balatonfüredi, valamint a siófoki egységet követően. Soós Zoltán, a hálózat fehérvári átvevőjével beszélgetünk.
Honnan jött az ötlet? Miért pont egy ilyen koncepcióba vágtál bele?
Soós Zoltán: Életemben először Bécsben találkoztam bubble waffle típusú gofrival. Miután hazajöttünk kerestem a környéken ilyet, de sehol nem találtam. A Hong Kong-ból származó bubble waffle hatalmas népszerűségnek örvend Ázsiában, ellenben Európában még alig ismerik. Ekkor jött az ötlet, hogy hozzunk el mi egy ilyen koncepciót a városba. Azzal számoltunk, hogy hatalmas igény lenne a városunkban egy ilyen újdonságra.
Ez pedig teljes mértékben bejött, amióta megnyitottunk nap mint nap felülmúljuk az eredetileg tervezett forgalmat, sőt már bővíteni kellett a csapatunkat annak érdekében, hogy minden vendégünket ki tudjuk szolgálni.
A Waffini tulajdonosaival nagyon jól indult a kapcsolat már az első pillanattól kezdve megvolt az összhang közöttünk. Mind a megnyitást megelőzően, mind pedig az azóta eltelt időben hatalmas segítséget kapunk tőlük.
Kinek ajánlanád a franchiset?
Soós Zoltán: Szerintem nem való bárkinek a franchise, hiszen tudni kell alkalmazkodni egy rendszerhez, valamint magához a rendszergazdához is. A sikeres partnerségnek elengedhetetlen része, hogy az átvevő és az átadó között kialakuljon egyfajta bizalom, illetve jó legyen köztük a kommunikáció, hiszen az egész modell ezen alapul.
Miért döntöttél a franchise mellett? Miért nem a saját, független gofrizódat indítottad el?
Soós Zoltán: Mérlegre tettük, hogy van lehetőségünk franchise hálózat tagjaként gofrizót nyitni, vagy akár önállóan, függetlenül is. Ám végül arra a döntésre jutottunk, hogy egy már működő rendszer tagjaként sokkal nagyobb biztonságban leszünk.
Egyfelől nekünk nem volt korábban semmilyen vendéglátós tapasztalatunk, így nagy segítséget jelentett a Waffini már meglévő tudásának az átvétele. Akár a receptekről legyen szó, akár pedig magának az egységnek a napi üzemeltetéséről.
A döntésünkben az is fontos szerepet játszott, hogy egy hálózatnak mindig nagyobb az ereje és az ismertsége. Egy rendszernek van már egy kialakult vendégköre, egy kész bizonyított arculata. Ezen elemek átvétele pedig mind elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a fehérvári gofrizónk sikeres legyen.

BÖNGÉSSZEN A HÍREK KÖZÖTT

Az év elején több mint 1500 étterem váltott tulajdonost, megkérdőjelezve az utóbbi 25 év trendjeit.
Hazánkban is keresi partnereit a hálózat, hogy 23 év után újra legyen Wendy’s az országban!
Interjú Brünner Istvánnal, a Gofrim franchise hálózat alapítójával
A Touch Coffee Smart Bar egy innovatív, teljesen automatizált önkiszolgáló kávézó koncepció, amely modern technológiával párosítja a minőségi kávé élményét. A franchise rendszer már Kanadában és az Egyesült Államokban is bizonyított, most pedig további terjeszkedésre készül.
A Fornetti prémium termékeivel és különleges eljárásaival forradalmasította a pékipart, miközben franchise hálózatát Európa-szerte bővíti.
legolvasottabb

Bár hazánkban az amerikai óriás nem keres partnert, érdemes belegondolni milyen költségekkel is jár egy gyorséttermet üzemeltetni.
A 2000-es évek elején szinte minden európai országban jelen volt a hálózat, Németországban a Benelux államokban, sőt még hazánkban is. Akkoriban több problémával is küzdött a franchise óriás, hiszen az új piac teljesen más elvárásokat támasztott a hálózat elé. Amikor 2002-ben kivonult a Wendy’s Magyarországról az volt a közvélekedés, hogy drágább versenytársainál, és ezért nem tudta elérni a kívánt forgalmat.
A H&M lett a legértékesebb kiskereskedelmi márka Európában, legnagyobb arányban divat és szupermarket hálózatok a listán.
Évről-évre sokan fogadkoznak, hogy végre elkezdik a fogyókúrát, elkezdenek mozogni, leteszik a cigarettát, megtanulnak valamilyen nyelvet vagy éppen vállalkozást indítanak.
Szeretnél belépni az ingatlanpiacra, de nincs elég tőkéd hozzá? Van rá egyszerűbb megoldás, ha saját vállalkozás indításában gondolkodsz.
népszerű a fórumban
Az egymilliárd fontos határ
Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...
Az igazi sportbár hangulat
THE TILTED KILT... :)
Egészség és élvezet együttese
Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano
Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!
Négy az egyben
Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Kedves Zizu! További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!
Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise
Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.