Karcsúsítja hálózatát a Starbucks
A harmadik negyedévi jelentések szerint továbbra is erősek a kávéházlánc eredményei, de ennek ellenére kénytelen lesz bezárni néhány üzletét.
Az legismertebb amerikai kávézó hálózat múlt heti közlése szerint bezárni kényszerülnek egyes nyugat-európai egységeiket, amelyek a várakozásokon alul teljesítenek. Ennek ellenére a harmadik negyedévben is eredményesen teljesített a Starbucks, kiváltképp az Egyesült Államok piacán. Ennek is köszönhető, hogy a cég adózott eredménye 19%-al nőtt a negyedévben, 279 millió dollárról 333 millióra, amely részvényre vetítve 43 centet jelent. Az értékesítési árbevétel 3,3 milliárd dollárra nőtt, ami 13%-os növekedést jelent. A ciklus alatt 231 új üzletet nyitottak világszerte, beleértve a 600-adik kínai egységet, valamint Finnország és Costa Rica első Starbucks kávézóját.
Nyugat-Európában már korábban is akadtak nehézségei a vállalatnak: „Továbbra is Európa jelenti a legnagyobb kihívást számunkra. Próbára tesz minket az európai gazdasági helyzet, ami talán még rosszabbodott is a negyedév alatt.” – nyilatkozta Troy Alstead, a Starbucks pénzügyi igazgatója.
Azt még nem tudni, hány kávézó húzza le a rolót, és hogy mely országokban, de azt igen, hogy még az idei év végéig sor kerül a bezárásokra.
Magyarországon 2010 óta van jelen a hálózat, és folyamatosan terjeszkedik. Jelenleg hat egységük van és nyár végén nyitják a következőt. Szabó Orsolya, a Starbucks kávézókat –többek között Magyarországon is - üzemeltető AmRest Kft. marketingspecialistája nemrég a következőt nyilatkozta a Trademagazinnak a lánc hazai terjeszkedéséről: „Pontos terveket nem készítünk arra vonatkozóan, hány kávézót nyitunk a következő években – a tulajdonosnak sincsenek ilyen jellegű elvárásai. Az üzletnyitások jelenlegi üteme szerintünk megfelelő, de ha változik, az sem jelent számunkra gondot. A közeli jövőben nem várható üzletnyitás vidéken – a terjeszkedéshez hazai hálózatunknak alaposan meg kell erősödnie, stabil márkát kell teremtenünk, ami megfelelően széles réteget mozgósíthat a vidéki nagyvárosokban”.
(a.c.)
Other concepts from sector gasztronómia
Friss hírek
Mutasd mind
Franchise körkép: Friss szusi a bevásárlókosár mellé: így hódít Európa szupermarketjeiben az EatHappy
Az EatHappy egy szupermarketekbe integrált, úgynevezett shop-in-shop szusikoncepciót működtet: az üzleteken belül naponta helyben készül a friss...
Franchise körkép: mobilitás és autókölcsönzés franchise rendszerben
A SIXT a világ egyik vezető mobilitási szolgáltatója, amelynek palettáján az autókölcsönzés mellett autó-előfizetés, fuvarközvetítés és...
Franchise körkép: Kémia, fizika és biológia játékosan
A Scientific Kitchnette egy oktatási franchise hálózat, amely 5–8 éves gyerekeknek tanítja a természettudományok alapjait kézzelfogható kísérletek...
Franchise körkép: Bagett, croissant egy bejáratott pékség franchise-ban
Frissen sült kenyér, vajas péksütemények és több mint négy évtizedes üzleti tudás – röviden ez a La Mie Câline sikerének receptje. A vezető...
