McDonalds étterem nyitott Békéscsabán

További nyitások
További nyitások / December végéig még két McDonald's étterem nyitott meg az új arculattal.
Kedd
2021.01.05.
Békéscsaba belvárosában nyitotta meg 93. magyarországi éttermét a hazai McDonald’s. A „Jövő Élménye” koncepciónak megfelelően az új autós egységnél kiemelt szerepet kapott az innováció és a digitális fejlesztés.
 

Békéscsabán korábban 18 éven keresztül üzemelt McDonald’s étterem. 2015-ben a vásárlási szokások átalakulása miatt a vállalat az egység bezárása mellett döntött. Az étteremlánc azóta is folyamatosan kereste a lehetőségét annak, hogy egy modernebb, márkához méltó formában térhessen vissza. A most épült belvárosi étterem elhelyezkedésében és felszereltségében is teljes mértékben igazodik az új igényekhez.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy sikerült betartanunk a békéscsabaiaknak tett ígéretünket és öt év után visszatérhetünk a városba. Bízom abban, hogy a helyiek is úgy látják majd, megérte a várakozás, hiszen az új étterem korszerű építészeti és technológiai megoldásokkal épült fel, szem előtt tartva a város, a vendégeink és a fenntarthatóság szempontjait.” – mondta Égi Zsolt, a magyarországi McDonald’s éttermeket irányító Progress Étteremhálózat Kft. ügyvezetője.

Az étterem 4 hónap alatt, egy elbontott áruház helyén, a terület részleges parkosításával és összesen 25 parkolóhely kialakításával épült fel. Az akadálymentesített vendégtérben a Jövő Mekizés élményét idéző érintőképernyős rendelésfelvevő kioszkok, vendégélmény menedzserek, 84 ülőhely és asztalhoz kérhető rendelés várja a vendégeket. A McDrive részlegnek köszönhetően a békéscsabaiak pedig már autójuk kényelmében is rendelhetnek. Az étterem kialakaítása során fontos szerepet kaptak a fenntarthatósági megfontolások is: a padló, a fal- és a tető födémszerkezetek hatékony energetikai követelményeknek megfelelő hőszigeteléssel készültek el, a belső terek felmelegedését pedig a külső- és belső árnyékoló rendszer akadályozza meg.

Szintén energiát takarít meg a hűtő- és fagyasztó ajtó nyitva maradást figyelő rendszere, a levegő-levegő hőszivattyús hűtése- és fűtése, és egy okos megoldás: az étteremben lévő hűtő-fagyasztó kamrák kalorikus rendszereinek hőenergiáját a használati melegvíz előmelegítésére használják fel. A vízmegtakarításról a szenzoros csapok mellett az esővizet is összegyűjtő automata öntöző rendszer gondoskodik.

Az új egység működtetését a hazai vállalat az egyik legtapasztaltabb franchise partnerére, Héjja Jánosra bízta, aki már Gyöngyösön, Szekszárdon és Szolnokon 1-1, Kecskeméten pedig 2 éttermet üzemeltet kiemelkedő eredményekkel.

„Egy étterem működésénél négy nagyon fontos dolog van: a minőség, a kiszolgálás, a tisztaság és az érték. Vendégeink szeretnek bejönni hozzánk: kapnak egy kedves mosolyt, személyes élményben van részük, és soha nem csalódnak az ételben. – mondta Héjja János, a hazai McDonald’s franchise partnere.

Forrás: trademagazin.hu


Franchise tanácsadó

népszerű a fórumban

Az egymilliárd fontos határ

Tisztelt Szerkesztoseg! Szeretnem felvenni a kapcsolatot a Costa Coffee magyarorszagi franchise partnerevel kavezo nyitasa temakorben. Tudnak ebben segiteni szamomra?...

1 hozzászólás
utolsó 2020.02.16.
Az igazi sportbár hangulat

THE TILTED KILT... :)

1 hozzászólás
utolsó 2016.08.22.
Egészség és élvezet együttese

Augusztus elsején megnyitott a Chillbox, Görögország legnagyobb joghurtbár hálózatának második magyarországi egysége is, a budapesti Aréna Plázában.

1 hozzászólás
utolsó 2014.08.02.
Tovább hódít Budapesten a Vapiano

Már az utolsó simításokat végzik a WestEnd-ben, végül holnap nyitja meg kapuit az új étterem!!

1 hozzászólás
utolsó 2013.11.07.
Négy az egyben

Egy érdekes videó interjú, amiben két Villa franchise partner is megszólal: http://www.youtube.com/watch?v=LQexDaZ9p7c

1 hozzászólás
utolsó 2013.10.24.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Kedves Zizu!   További információkat talál a franchise katalógusban - http://franchising.hu/franchise/30/my-culture/ - ahol többek közt megtalálja az angliai...

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Kávézó vagy Kioszk? Is-is!

Lehet bővebb információt kapni az üzleti lehetőségről? Köszönöm!

2 hozzászólás
utolsó 2013.07.15.
Jövőre indul a Fröccsbusz franchise

Szeretnék részletes információt kapni balatoni szezonális működtetéshez a Fröccsbuszról.

2 hozzászólás
utolsó 2013.05.21.